Hatalmas bombát robbantott volna a Lipcsében elfogott szíriai férfi

Három honfitársa ismerte fel és fogta el a szászországi Lipcében azt a szír állampolgárságú férfit, akit már országszerte köröztek robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt.

A német hírszerzés forrásai még szeptember elején jelezték, hogy az Iszlám Állam támadásra készül Németország közlekedési hálózata ellen. Az elhárítás kémei múlt csütörtökön bukkantak rá a gyanúsítottra Szászországban, azonosították őt, és folyamatos megfigyelés alá helyezték - mondta az ARD közszolgálati televíziónak a német belföldi hírszerzés főnöke.

„Másnap észleltük, hogy forró ragasztót vásárol egy diszkont üzletben. És ekkor azonnal megtettünk minden intézkedést, ami egy rajtaütéshez kell, mert feltételeztük, hogy ez az utolsó, még hiányzó vegyi összetevő a pokolgép elkészítéséhez” - idézte fel Hans-Georg Maassen. Mint mondta, az első értesüléseik vonatok elleni támadások előkészítésére utaltak, később világossá vált számukra, hogy a fiatal szír férfi Berlin egyik repülőtere ellen tervezett merényletet elkövetni.

A vádak súlyossága miatt a német főügyészség vette át a nyomozás vezetését. „A veszély mértékét jól jellemzi, hogy olyan, nagy hatóerejű robbanóanyagot készített, amelynek összeállításához különleges szakértelem kell, és nagyon nagy mennyiséggel dolgozott” - mondta Peter Frank főügyész.

A 22 éves Dzsaber al-Bakrt tavaly februárban menedékkérőként érkezett Németországba. Szombaton kora hajnalban már megpróbálták őrizetbe venni egy chemnitzi lakótelepen, de a rendőrök akkor még csak azt tudták, hogy melyik épületben tartózkodik, azt nem, hogy melyik lakásban. A férfi, akkor még meg tudott lépni, a lakásában 1,5 kilogramm robbanószert foglaltak le.

Az ott talált aceton-peroxid vegyületet használták az öngyilkos merénylők a tavaly novemberi párizsi terrortámadásokban, Dzsaber al-Bakrt vélhetően a párizsi és a brüsszeli merényletekhez hasonló támadásra készült.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?