Szíria: Oroszország újabb harci repülőket küld

Oroszország még több harci repülőt küld Szíriába, hogy felerősítse légitámadásait, erről egy orosz újság számolt be pénteken.

Miközben egyre intenzívebbé válnak a harcok Szíriában a kormányhadsereg és a lázadók fegyveresei között Aleppónál, a hadsereg azt állította pénteken, hogy az ostromlott város északi részén egy kisebb területet sikerült elfoglalniuk - tájékoztat az EuroNews. Az állítólagos előrenyomulást alig pár órával azután jelentették be, hogy a rezsim katonasága a város környékén is újabb térséget vont ellenőrzése alá.

Az amerikai és az orosz külügyminiszter telefonon egyeztetett a hét közepén Szíriáról. John Kerry kijelentette, hogy az Egyesült Államok közel áll ahhoz, hogy felmondjon minden egyeztetést Moszkvával. Mostanra azonban Washington úgy véli, hogy nem adják föl a vérontás befejezésére törekvő diplomáciai megoldás keresését.

Emberi jogi aktivisták szerint a légi csapásokban fürtös bombát vetettek be Aleppóban pénteken. Ezek a támadások rengeteg civil áldozattal járnak. Az ilyen bombák lakott területen való bevetése megszegi azt a nemzetközi egyezményt, amelyet ma már több mint száz ország aláírt. Azonban ezek között nincs ott Oroszország, Szíria és az Egyesült Államok sem, bár Washington hangsúlyozza, hogy bombázóikról csak irányított támadásokat hajtanak végre az Iszlám Állam ellen, hogy minél kevesebb civilt öljenek meg.

Eközben az ENSZ vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy ki a felelős az Aleppóba tartó humanitárius konvoj elleni támadásért, amelyben legkevesebb 18 kéksisakos halt meg, és megsemmisült a több tízezer embernek szánt élelmiszer- és gyógyszerszállítmány. Nyugati és szíriai ellenzéki források szerint a támadást az orosz légierő és az általa támogatott szíriai hadsereg követte el, ám ezt Moszkva tagadja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?