Kvótareferendum: érvénytelen szavazásra buzdítanak Bokros Lajosék

Érvénytelen szavazásra, illetve arra buzdított a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) vasárnapi, a budapesti Kossuth téren megrendezett demonstrációján, hogy a választók ne vegyenek részt a kötelező betelepítésről október 2-ára kitűzött népszavazáson.

Bokros Lajos, a párt elnöke a rendezvényen hangsúlyozta: a referendum célja, hogy elterelje Magyarország figyelmét "a korrupt kormányzati hatalomról", az oktatás és az egészségügy hanyatlásáról és az önkényről.

A MoMa ebben a helyzetben azt üzeni, hogy "tisztességes ember nem ad választ aljas kérdésre" - mondta a politikus, a mintegy 150-200 ember részvételével megtartott demonstráción. A pártelnök elmondta: az idegengyűlölet következménye "a pusztulás és a magyar nemzet elveszejtése".

Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor kormányfőt idézte, aki szerinte azt mondta, hogy azért nem akarnak bevándorlókat, mert nem akarnak kulturális szigeteket Magyarországon. Holott - folytatta Bokros Lajos - már itt van nekünk "a legmocskosabb sziget, amit úgy hívnak, hogy nacionalizmus és populizmus", ezek segítségével tesz meg mindent a kormány, hogy meghosszabbítsa a hatalmát.

A politikus szerint ebben a helyzetben van választás az emberi tisztesség megvédése, illetve az aljasság, a korrupció, a gonoszság és "a pusztító utálatosság" között. Azért sem szabad elmenni erre a választásra - mondta -, mert az EU nem akar ide senkit betelepíteni és a menekültek sem akarnak ide jönni. Ráadásul a referendumnak semmilyen következménye nincs, hiszen az Európai Uniót semmire nem kötelezi - magyarázta.

Bokros Lajos úgy fogalmazott: "Ne hagyjuk, hogy a gonosz önkényuralom legyőzzön bennünket".  A gyűlés résztvevői nemzeti színű, európai uniós és olyan nemzeti színű zászlókat lengettek, amelyek közepében az EU 12 csillagos jelképe volt látható. A magasba tartott transzparenseken a többi között az volt olvasható, hogy "Szabad életet! Demokráciát! Európát!!!".

„Aki otthon marad, a kormány ellen szavaz”.  Az Együtt - a Korszakváltók Pártja, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) és a Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusai arra kérik a választókat, hogy október 2-án minél többen maradjanak otthon, így jelezve, hogy a referendumon "Orbán Viktor ellen lehet szavazni". Véleményük szerint aki otthon marad, a kormány és a miniszterelnök ellen szavaz. Vasárnapi budapesti sajtótájékoztatójukon az Együtt elnöke emlékeztetett arra, hogy a három párt a Bokros Lajos vezette MoMa felkérésére közösen indított kampányt, és közös óriásplakátokat készítenek.  Szigetvári Viktor azt mondta, meggyőződésük, hogy a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök "minden gátlását levetve, a mi pénzünket ellopva hazudik" Európáról, a menedékkérőkről és arról, hogyan lehet biztonságot és együttműködést teremteni Magyarországon, illetve a kontinensen. A politikus úgy fogalmazott: azért hazudnak, mert "minden pénzt hazavisznek" és eközben "néphülyítéssel, félelemkeltéssel" próbálják meg félrevezetni az embereket. A három párt azt gondolja, hogy az európai közösséget nem az elzárkózó, egymással versengő nacionalizmus teszi erőssé, hanem az, ha "egyszerre fejlesztjük a magyar és az európai identitásunkat" - mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?