Katalóniában DNS-vizsgálattal próbálják meg azonosítani a spanyol polgárháború és a Franco-diktatúra áldozatait

Katalóniában DNS-vizsgálattal próbálják meg azonosítani a spanyol polgárháború és a Franco-diktatúra áldozatait. Az országban egyedülálló programot a katalán kormány indította.

Carles Mundó, Katalónia igazságügyi tanácsosa, a programot ismertető sajtótájékoztatón hangsúlyozta: feladatuk méltó módon lezárni a történelemnek ezt a sötét időszakát azzal, hogy az azonosítást követően a hozzátartozók végső nyugalomra helyezhetik szeretteik földi maradványait. A program első lépéseként felveszik a kapcsolatot 4800, eltűntként nyilvántartott ember családjával, akiktől DNS-mintát kérnek. Ezt követően megkezdik a Katalónia területén talált tömegsírok feltárását, és mintát vesznek a földi maradványokból, majd összevetik azokat a családtagoktól származókkal. Azt nem közölték, hogy a program különböző fázisai várhatóan mennyi időt vesznek majd igénybe.

Az 1936 és 1939 közötti spanyol polgárháborúban több mint félmillió ember vesztette életét. Francisco Franco tábornok diktátor uralma a polgárháborút követően kegyetlen megtorlásokkal kezdődött, több ezer embert bebörtönöztek, legalább 30 ezret kivégeztek. Több tízezren, más becslések szerint több mint százezren, jelöletlen sírokban nyugszanak az ország különböző pontjain.

A spanyol parlament 2007-ben törvényt fogadott el a polgárháború és a Franco-diktatúra áldozatainak rehabilitálásáról, majd azt is megszavazta, hogy azonosítsák a Madrid melletti Elesettek Völgyének (Valle de los Caidos) nevezett gigantikus mauzóleumban, névtelenül eltemetett több tízezer áldozatot. Eddig egyik sem valósult meg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?