Legkevesebb 120 ember halt meg az olasz földrengésben

Kezdetben 38, majd 73 halottról beszéltek, most viszont az olasz kormányfő bejelentette, legkevesebb 120 halálos áldozata van a 6,1-es erősségű földrengésnek. Egy román állampolgár is meghalt, kilenc pedig eltűnt.

A korábbi hírek szerint az áldozatok között sok a kiskorú. Az összeomlott házak alól néhány gyermeket sikerült kimenteni, közülük többen a kórházban haltak bele súlyos sérüléseikbe. A sérültek számáról is eltérő információk vannak, a BBC korábban több száz sérültről írt, többen válságos állapotban voltak. Még mindig sokan lehetnek a romok alatt, sok embert eltűntként tartanak nyilván.

A földrengés a legnagyobb pusztítást a Rómától északkeletre fekvő Marche régióban okozta. A mentési munka még tart, a hadsereget is bevetették, a hegyvidéki térségben azonban néhány települést nagyon nehezen tudnak megközelíteni. Amatrice és Accumoli területén sátrakat állítanak fel a fedél nélkül maradottak számára.

Az első becslések szerint több ezren veszítették el otthonukat. Stefano Petrucci, Accumoli polgármestere azt mondta, egyedül ezen a településen 2500 embert érint ez a probléma, közülük 2 ezren turisták. "A településen jelenleg egyetlen ház sem alkalmas a lakhatásra. Sátorvárost kell felállítanunk az egész lakosságnak" - mondat korábban a polgármester.

Ferenc pápa a római Szent Péter téren tartott, heti általános audienciájának kezdetén azt mondta, alig talál szavakat arra, hogy aföldrengés miatti mély fájdalmát kifejezze. "Nagyon mélyen lesújtottak Amatrice polgármesterének szavai, miszerint az egész település megszűnt létezni, és az a tudat, hogy az áldozatok között gyerekek is vannak" - tette hozzá.

A Rómától Nápolyig érezhető, szerdán hajnali fél négy körül lezajlott földrengést több utórengés követte. Olaszország két törésvonalon fekszik, így Európa szeizmikusan egyik legaktívabb országának számít. A legutóbbi nagy földrengés 2009-ben volt és L'Aquila városát sújtotta, több mint 300 ember halálát okozva.

Kapcsolódók

Kimaradt?