Pedofil hálózatot számolt fel az Europol

Nemzetközi internetes pedofil hálózatot göngyölítettek fel a hatóságok: 75 embert vettek őrizetbe gyerekekről készült pornográf felvételek birtoklásáért és terjesztéséért - jelentette be kedden az európai rendőrségi együttműködési szervezet (Europol).

A hágai tájékoztatás szerint több mint egy éven át tartó nyomozás után sikerült felszámolni a hálózatot a „Napfény” fedőnevű akció keretében.

Claire Georges, a hivatal szóvivője arról számolt be, hogy a gyanúsítottak IP-címét megküldték a tagállami szerveknek, és ezt követően fogták el az érintetteket az Európai Unió huszonhat tagállamában, valamint Norvégiában és Svájcban.

A pedofil pornóképeket és -filmeket egymás között cserélő, többségében 50 év feletti gyanúsítottak jelentős része a kibertérben névtelenséget biztosító, Tor nevű hálózatot használta - közölte az Europol.

A Tor a forgalom többszörös átirányításával és a metaadatok eltüntetésével biztosítja a névtelenséget a felhasználók számára.

Az Europol egy tavalyi jelentésében arra figyelmeztetett, hogy a pedofil hálózatok tagjai egyre inkább a Skype-hoz hasonló, internet-alapú telekommunikációs szolgáltatókon keresztül tartják egymással a kapcsolatot és terjedőben van a bitcoin nevű digitális valuta használata is, és ez jelentősen megnehezíti a bűnüldöző szervek munkáját.

A rendőri szervezet folytatja a nyomozást az ügyben, így további letartóztatásokra lehet számítani.

Az Europol évek óta nagy figyelmet szentel a pedofil hálózatok elleni küzdelemnek. A hivatal eddigi legnagyszabásúbb művelete során, 2011-ben 184 embert vettek őrizetbe Európában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?