Meghalni is kész a Szaharov-díjas kubai ellenzéki

A „végső következményekig” akarja folytatni az éhségsztrájkot egy neves kubai ellenzéki, aki egy hónapja sem élelmet, sem folyadékot nem vesz magához, ezért többször is kórházba került.

Az Európai Parlament az emberi jogok védelmét elismerő Szaharov-díjjal tüntette ki Guillermo Farinast, aki azt akarja elérni az éhségsztrájkkal, hogy a kommunista kormány hagyja abba a másként gondolkodók elnyomását, és nyisson párbeszédet az ellenzékkel.

Farinast helyi idő szerint pénteken ismét kórházba kellett vinni, mert eszméletét vesztette. Nyolc órán át kezelték lakóhelye, Santa Clara város kórházának intenzív osztályán, s ezalatt majdnem hat liter ásványi sókkal és vitaminokkal dúsított folyadékot kapott intravénásan. A kezelés után Farinas saját elhatározásából hazatért, hogy a végsőkig folytassa az éhségsztrájkot - mondta az ügyvédje.

A tiltakozó akció kezdete óta az ellenzéki politikust felkereste a kubai katolikus egyház több vezetője, és nagykövetségek képviselői. Farinasnak 1995. óta ez a 25. éhségsztrájkja. Legutóbb, 2010-ben száz napig éhezett. A Szaharov-díjat is abban az évben ítélték oda neki.

Nyolc másik ellenzéki is ehhez az eszközhöz fordult idén július közepén, de augusztus 10-én abbahagyták az éhségsztrájkot.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?