Korlátozottan módosítanák a török alkotmányt Erdoganék

A török államfő a Reutersnek Ankarában adott interjúban azt állította, hogy a parlamenti pártok egyetértésével módosítanák korlátozottan az alkotmányt. Arról is beszélt, hogyan akarnak bánni Államokban önkéntes száműzetésben élő török hitszónok, Fethullah Gülen törökországi „hálózatával”.

Recep Tayyip Erdogan szerint a múlt pénteki sikertelen államcsínykísérlet óta 10 ezer 400 embert tartóztattak le, további 4060-at pedig őrizetbe vettek, köztük a hadsereg 103 tábornokát.

Állította: nem zárható ki újabb államcsínykísérlet lehetősége, de a puccsistáknak nem lesz könnyű dolguk, mert, mint mondta, „éberebbek vagyunk”. Hozzátette, hogy a fegyveres erőket gyorsan átszervezik.

Lehetségesnek nevezte az alkotmány korlátozott módosítását a török államfő, valamint közölte, hogy szakadár terrorista szervezetként fognak bánni az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő török hitszónok, Fethullah Gülen törökországi „hálózatával”.

A parlament által csütörtökön elfogadott rendkívüli állapot bevezetéséről azt mondta, hogy az szükség esetén minden további nélkül meghosszabbítható.

A rendkívüli állapotot egyelőre három hónapra hirdette ki Ankara. Az 550 tagú török törvényhozásban a képviselők nagy többsége megszavazta az egész országra kiterjedő rendelkezés bevezetését. A különleges jogrend lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy gyorsan és hatékonyan lépjenek fel a puccsisták támogatóival szemben.

Kapcsolódók

Kimaradt?