A német szövetségi parlament elnöke szerint a Brexit nem lefutott ügy

Az uniós tagság megszüntetését pártolók népszavazási győzelme ellenére nem biztos, hogy Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból – mondta a német szövetségi parlament elnöke.

Norbert Lammert a Welt am Sonntag című lapban megjelent interjúban elmondta: a júniusi referendum eredménye révén ugyan „valószínűbbé vált, hogy Nagy-Britannia két év múlva nem lesz az EU tagja”, de a Brexitet nem tartja lefutott ügynek.

Úgy vélte, a népszavazás az esetek többségében „felesleges”, és előfordul, hogy csak azért írják ki, mert a politikusok a választóktól való félelmükben ki akarják vonni magukat az adott kérdés megválaszolásának felelőssége alól. Erről szól a brit uniós tagságról tartott referendum is – állapította meg az Angela Merkel kancellár vezette német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

A Bundestag elnöke kiemelte: a népszavazásokon „mindenféléről szavaznak, de szinte sohasem a szavazás tényleges témájáról”. Elmondta, hogy továbbra is ellenzi a szövetségi szintű népszavazás intézményét Németországban, és rámutatott, hogy az alaptörvény nem is ad erre lehetőséget.

A politikai döntésekben való közvetlen részvétel erősítésére irányuló igényt jelzi, hogy az utóbbi tíz évben helyi és tartományi szinten több népszavazási kezdeményezés indult, mint a megelőző ötven évben együttvéve. Viszont időközben jelentősen csökkent a népszavazás iránti lelkesedés, és veszített a vonzerejéből az az elképzelés, hogy a népszavazás előbbre való, mint a képviseleti demokrácia. Így egyfajta „kijózanodási folyamat” tapasztalható Németországban – mondta Norbert Lammert.

Kapcsolódók

Kimaradt?