Tehervonatba rohant egy személyvonat Belgiumban

Tehervonatba rohant egy személyvonat Belgiumban vasárnap éjjel, a súlyos balesetnek három halálos áldozata van, de a hatóságok újabb tájékoztatása szerint csak kilenc embert kellett különböző súlyosságú sérülésekkel kórházba szállítani.

A kórházba vitt sérültek közül néhánynak az állapota életveszélyes. További 27 embert viszont csak könnyebb sérülésekkel kellett kezelni, és többségük azóta haza is térhetett - közölték az illetékes hatóságok egy hajnali sajtótájékoztatón.

A belga média az éjjel közel negyven sérültről számolt be a baleset helyszíneként megjelölt vallóniai Saint-Georges-Sur-Meuse település polgármesterére hivatkozva. Az újabb sajtótájékoztatón Francis Dejon polgármester visszavonta azt a korábbi megjegyzését, hogy az áldozatok száma még vélhetően nőni fog.

A polgármester szerint a személyvonat "nagy erővel" ütközött bele az előtte haladó tehervonatba. Egyelőre nem világos, hogy mi vezetett a vasárnap éjjel, nem sokkal 11 óra után bekövetkezett vonatbalesethez. Dejon hajnalban annyit erősített meg, hogy a személyvonat mintegy 90 kilométer/órás sebességgel rohant bele az ugyanazon a sínen előtte haladó tehervonatba.

Az SNCB belga vasúttársaság közlése szerint összesen mintegy negyven ember utazott a hatkocsis szerelvényen, amelynek első két kocsija az ütközésben összeroncsolódott. A baleset helyszínére nagy erőkkel vonultak ki a mentők és tűzoltók, a hatóságok válságstábot és egy kihelyezett elsősegélyközpontot állítottak fel a közelben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?