Áder János részvétét fejezte ki Tempfli József halála miatt

Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspök halála miatt Böcskei Lászlónak, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspökének címzett levelében, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal juttatott el csütörtökön az MTI-hez.

Áder János azt írta, hogy szomorú szívvel búcsúzik Tempfli Józseftől. „Fájdalmas veszteség ez Szent László városának és minden magyarnak, éljen bárhol a nagyvilágban. Személyében olyan főpásztor távozott közülünk, akinek szeretete, figyelme mindenkire kiterjedt. Püspöki címerében a vizet fakasztó Szent László látható. A felfakadó forrás élteti a testet - de jelenti a hitre való szomjúságot is " - áll a levélben.

Úgy folytatta: Tempfli József püspökként szolgálni akart, ahogy tette ezt a diktatúra évtizedeiben vidéki plébánosként is. Hűséggel szolgált, követve az őt pappá szentelő Márton Áron példáját. 

„Törékeny testében erős lélekkel küzdött a hívekért és a magyarságért. Gondolkodását, cselekedeteit meghatározta magyarsága: meggyőződése volt, hogy az ember nem véletlenül születik egy közösségbe. Német őseit meg nem tagadva szolgálta a magyar nemzetet "- fogalmazott az államfő. Áder János hangsúlyozza: Tempfli József hitt abban, hogy a teremtés része a nyelvi, kulturális sokszínűség. Vallotta, hogy mindenkinek óvnia, gazdagítania kell a saját kultúráját és tisztelnie a másét. Ezért tartotta fontosnak, hogy a csángó magyarok magyar nyelven imádkozhassanak, hallgathassanak szentmisét, és ezért harcolt fáradhatatlanul püspöksége elrabolt vagyonáért.

Tempfli Józsefnek meggyőződése volt, hogy nem mondhat le a Szent István alapította püspökség értékeiről, mert azoknak a hívők lelki újjászületését kell szolgálniuk - fűzte hozzá Áder János. „Püspöksége során húszezer - egy kisebb városnyi - fiatalt bérmált, megerősítve őket katolikus hitükben, és ezzel magyarságukban is. Bennük különös erővel él majd tovább az ő hite és szeretete, amit mindannyian őrzünk magunkban, akik találkozhattunk vele, tanulhattunk tőle. Fájdalommal búcsúzunk, de tudjuk, velünk marad" - olvasható a levélben.

Tempfli József hosszan tartó betegség után szerdán, 85 éves korában hunyt el.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?