Börtönkórházba szállították Ivo Sanadert

Rosszulléte miatt börtönkórházba szállították Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, és kénytelenek voltak elnapolni a Fimi-Media néven elhíresült ügyben folyó tárgyalást.

Az ügyben a volt miniszterelnököt és társait azzal vádolják, hogy a közbeszerzési törvényeket megsértve, valós és fiktív megrendeléseken keresztül állami cégektől szereztek pénzt, amely Sanadernél vagy a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) feketekasszájában kötött ki, és a párt választási kampányainak finanszírozását szolgálta.sanader

A politikust a zágrábi megyei bíróság novemberben a Hypo Bank- és az INA-Mol-perben nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali hatalommal való visszaélés és vesztegetés címén. Mivel öt évet meghaladó büntetésről van szó, Sanadert előzetes letartóztatásba helyezték.

Közben a bíróság az úgynevezett Planinska-ügyben befogadta a vádiratot, amelyben Sanadert azzal gyanúsítják, hogy elősegítették egy magánkézben lévő épület felülbecsült értéken való eladását az államnak, majd megosztoztak a törvénytelenül szerzett hasznon.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészi hivatal (USKOK) két további, a horvát energetikai vállalat (HEP) megkárosításához köthető esetben is vizsgálódik a volt kormányfő után.

Helyi sajtójelentések szerint egyelőre nem ismeretes, hogy mi okozta Sanader rosszullétét. A volt kormányfőt korábban szívpanaszokkal kezelték.

Kimaradt?