Először vesz részt kormányülésen a brit uralkodó

"Megfigyelőként" jelen lesz a brit kormány keddi kabinetülésén II. Erzsébet királynő. Hasonló látogatásra az 1901-ben elhunyt Viktória királynő uralkodása óta nem volt példa.
A meghívásra az adott okot, hogy a kormány ajándékot kíván átnyújtani a királynőnek, aki az idén ünnepli gyémántjubileumát, vagyis trónra lépésének 60. évfordulóját.

Erzsebetkiralyno resize

A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal hétfői bejelentése szerint az uralkodó várhatóan David Cameron kormányfő mellett, a kabinetasztalnál ül majd a heti kormányülés vendégeként.

Jelenlétének megfigyelői jellegét a hivatal azért hangsúlyozta külön, mert bár a királynő a Nagy-Britannia és Észak-Írország alkotta Egyesült Királyság államfője, szerepe a napi politikában azonban jórészt formális, és az íratlan szokásjog alapján soha nem nyilvánít személyes véleményt politikai kérdésekben.

Az uralkodó azonban időről időre tanújelét adja annak, hogy az ország életét alapvetően befolyásoló fejlemények nem hagyják hidegen. A minap például komoly feltűnést keltett, amikor férje, a 91 esztendős Fülöp edinburghi herceg kíséretében a Bank of England - a brit jegybank - londoni központjában tett látogatást, és kifejtette azt a nézetét, hogy a globális pénzügyi válság erőteljes nagy-britanniai hatásaihoz a brit pénzügyi felügyelet hatásköri hiányosságai és egyes bankárok "lazasága" is hozzájárulhatott.

Fülöp herceg a beszélgetés során - félig tréfásan - arra intette az uralkodói házaspárt kísérő jegybanki szakértőket, hogy "ilyesmit még egyszer ne csináljanak".

II. Erzsébet királynő hetente fogadja magánkihallgatáson a mindenkori miniszterelnököt - David Cameron a tizenkettedik kormányfője trónra lépése óta -, ám ezekről a megbeszélésekről a szigorú protokoll alapján egyik fél sem hoz nyilvánosságra soha semmilyen részletet.

Kimaradt?