Most először B-52-es bombázóját is bevetette Amerika az IÁ ellen

Először vetett be Amerika B-52-es bombázót az Iszlám Állam ellen. Korábban azért nem hajtottak végre szőnyegbombázást, mert minimalizálni akarták a civil áldozatokat, most viszont kiküldték a nehézbombázókat a dzsihadisták ellen.

Egy ilyen nehézbombázó precíziós bombákat dobott le az IÁ egyik lőszerraktárára, a dzsihadisták kezén lévő észak-iraki Moszultól mintegy 60 kilométerre délre. Steve Warren ezredes, az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció szóvivője hangsúlyozta, hogy a korábban Vietnamban és Afganisztánban alkalmazott szőnyegbombázás már a múlté, az Egyesült Államok vezette koalíció többi gépéhez hasonlóan precíziós bombázásra használják a repülő monstrumokat.

Charles Brown altábornagy, az amerikai központi parancsnokság (a közel-keleti térség ügyeiben illetékes amerikai katonai szervezet) légierejének parancsnoka korábban úgy fogalmazott, hogy azért nem hajtanak végre szőnyegbombázásokat, mert az amerikai erők minimalizálni akarják a civil áldozatok számát.

Az amerikai hadsereg április elején telepített át több B-52-es bombázót Katarba, ahol a Dohától délnyugatra fekvő al-Udeid légitámaszpont 2003 óta áll az amerikaiak rendelkezésére. Az 1991-es Öböl-háború óta először szállt fel amerikai B-52-es a közel-keleti térség valamelyik országából.

Kimaradt?