Veszekedő pilóták miatt zuhant le a FlyDubai gépe Oroszországban

Emberi hiba, konkrétan a robotpilóta kikapcsolása, majd a gép pilótái között a kézi vezérlés közben kitört konfliktus okozhatta március 19-én a FlyDubai légitársaság utasszállítójának katasztrófáját Rosztov-na-Donuban.

Az FZ981-es járat kétszer kísérelt meg leszállni automata üzemmódban, a szélvihar miatt ez viszont nem sikerült. A pilóták a harmadik sikertelen leszállási kísérlet után a kézi vezérlés mellett döntöttek - írta hétfőn a gép fekete dobozainak vizsgálatában részt vevő szakértők következtetéseire hivatkozva a Kommerszant című orosz napilap.


Csakhogy egymásnak ellentmondó, egymást kizáró utasításokat adtak a gépnek. A repülő ezért lelassult, és meredek szögben a talajnak csapódott. A Kommerszant azt is írta, hogy a pilóták veszekedtek, és az utolsó pillanatokban pánikba estek. Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy melyik pilóta pontosan milyen manőverek végrehajtására törekedett.

Artur Muradjan, az orosz Államközi Légiközlekedési Hivatal elnökének asszisztense a TASZSZ hírügynökségnek elmondta, hogy a gép fekete dobozainak hivatalos vizsgálata még nem zárult le, folyik az adategyeztetés és a pilóták hangját rögzítő felvételek elemzése. 

Muradjan a sajtóértesüléseket sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, és hangsúlyozta, hogy a katasztrófáról sem a Kommerszant, sem más sajtóorgánum nem kapott hivatalos tájékoztatást.

A FlyDubai légitársaság Boeing 737-800-asának balesetében 62-en vesztették életüket. A katasztrófa március 19-én történt. A repülőgép felrobbanásának pillanatáról egy videó is felkerült a netre.

Címlapi illusztrációnk forrása: rt.com

Kapcsolódók

Kimaradt?