Nem indul az elnökjelöltségért New York volt polgármestere

Michael Bloomberg, New York volt polgármestere hosszas hezitálás után hétfőn bejelentette, hogy mégsem indul az elnökjelöltségért.

Bloomberg - aki nemcsak polgármestere volt New Yorknak, hanem a róla elnevezett vállalatbirodalom milliárdos tulajdonosa is - hosszú hónapokig tartó találgatásoknak vetett véget bejelentésével. Az üzletember a Bloomberg View honlapján közzétett állásfoglalásában közölte döntését.

Bloomberg hónapokon keresztül készítette elő a terepet esetleges indulásához: tanácsadói, majd közeli munkatársai beszéltek a sajtónak arról, hogy fontolgatja indulását. Programvázlatot is nyilvánosságra hoztak, majd februárban ő maga beszélt ilyen jellegű terveiről a brit Financial Times újságírójának. Liberális gazdaságpolitikát és konzervatív társadalompolitikát kínált volna a választóknak. Egyik párthoz sem csatlakozva, függetlenként indult volna. Mostani állásfoglalásából azonban az derül ki, hogy meglátása szerint ezzel a republikánus Donald Trump esélyeit javítaná, s ezt semmiképpen nem akarja.

„Nem engedhetjük meg, hogy Amerika ismét nagy legyen annak az árán, hogy hátat fordítunk értékrendszerünknek, amely a világ legnagyszerűbb nemzetévé tett bennünket. Túlságosan is szeretem országunkat ahhoz, hogy szerepet vállaljak egy olyan jelölt megválasztásában, aki meggyöngítené egységünket és elhomályosítaná jövőnket” - olvasható Bloomberg bejegyzésében. Szombati véleménycikkében Bloomberg külön is kitért Donald Trumpra, a New York-i milliárdos üzletemberre, aki pillanatnyilag a közvélemény-kutatásokat és az előválasztási eredményeket illetően is a republikánus tábor esélyes elnökjelöltje. Trump kampányát Bloomberg megosztónak és demagógnak nevezte, hozzátéve, hogy ő még ilyen választási hadjáratra nem emlékszik. Meglátása szerint Trump az emberek előítéleteire és félelmeire épít. Rémülettel töltik el őt Trump muszlimellenes fenyegetődzései is, valamint a Kína és Japán ellen „beígért” kereskedelmi háború víziója.

Trump „tudatlanságot mímel a fehérek felsőbbrendűségét illetően” - szögezte le Bloomberg, utalva arra, hogy David Duke, a fehérek felsőbbrendűségét hirdető Ku Klux Klan egykori vezetője támogatásáról biztosította Trumpot, ő viszont először egyáltalán nem határolódott el Duke-tól, majd amikor helyzete már tarthatatlanná vált, azzal próbálta mentegetni magát, hogy nem is tudja, kiről van szó. Michael Bloomerg szerint ezek a lépések megosztják az amerikaiakat, külföldön pedig aláássák az ország morális vezető szerepét a világban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?