Moszkva emlékezteti Bukarestet Erdély elrománosítására

A második világháború történetének meghamisítási kísérletével vádolta meg Bukarestet az orosz külügyminisztérium. Moszkva Erdély elrománosítását is szóvá tette.

Maria Zaharova külügyi szóvivő egy moszkvai sajtótájékoztatón – kérdésre válaszolva – a román fővárosban nemrégiben szervezett kiállítással kapcsolatban fejtette ki Oroszország álláspontját. A tárlat az erdélyi szászok 1945-ös deportálását mutatta be, felidézve a Szovjetunióba vitt emberek szenvedéseit.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a kiállítást a holokauszt nemzetközi emléknapján nyitották meg, ám a haláltáborokba küldött zsidókról „visszafogottan” emlékeztek meg Bukarestben. A német ajkúak deportálásáról szóló tárlatnak ezzel szemben Maria Zaharova szavai szerint „nyíltan szovjet- és oroszellenes” hangulata volt.

A kiállítás „a szovjet megszálló erők szászokkal szembeni kegyetlenkedéseire” fektette a hangsúlyt, és "egy szót sem ejtettek" arról a felelősségről, amely Bukarestet és Berlint terheli a zsidók és cigányok elleni népirtásért – mondta a szóvivő.

Maria Zaharova kifogásolta, hogy a szóban forgó kiállítás megnyitóján elhallgatták azt a történelmi tényt, miszerint a deportálandó szászok listáját román köztisztviselők állították össze. A román hatóságok ezt arra használták, hogy az erdélyi szász és magyar (székely) közösség létszámát csökkentsék a románok javára – tette hozzá.

„Ha másnak nem, de Klaus Johannis német etnikumú államfőnek ismernie kellene országa jelenkori történelmének ezt a fejezetét” – idézte az Agerpres az orosz külügyi szóvivőt.

Bukarest meglepődött

A román külügyminisztérium válasza szerint Románia mind helyi, mind országos szinten évente megemlékezik a romániai holokauszt áldozatairól - amelynek október 9-én van az emléknapja - és a holokauszt nemzetközi emléknapjáról január 27-én, augusztus másodikán pedig a roma holokauszt áldozatairól. A tárca felidézte, hogy 2004 óta Románia komoly erőfeszítéseket tett a romániai holokauszt széleskörű megismertetése és a történelmi felelősség társadalmi felvállalása érdekében.

Az MTI által idézett bukaresti közlemény "sajnálatos és nehezen érthető szándékú" összemosásnak minősítette azt, hogy az orosz külügyi szóvivő olyan eseménnyel hozta összefüggésbe a romániai holokauszt-megemlékezéseket, amelyhez azoknak semmi közük. Ugyanakkor azt javasolta, hogy "frissítse fel" ismereteit arról, Románia miként néz szembe múltjával, és milyen szerepet vállal például a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetségben (IHRA), amelynek soros elnökségét tavasszal veszi át Magyarországtól.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?