A magyar kormány szerződést hosszabbított a Telekommal

Január 20-án jelent meg Magyarországon a Közbeszerzési Értesítőben a hirdetmény, miszerint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) december 17-én meghosszabbította szerződését a Telekommal a 4,5 milliárd forintos keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb 2016. december 31-ig.

Ez éppen akkor történt, amikor Kovács Zoltán kormányszóvivő bejelentette, hogy a kormány szerződést bont a Telekommal.

Ez azt jelenti, hogy így a megkötött flottaszerződések sem futottak ki az év végével. Egyedi szerződéseket ettől függetlenül szüntethettek meg a tárcák, a Miniszterelnöki Kabinetiroda például felmondott egy 50 ezer forintos mobilnetes szerződést – írja az Átlátszó.

Mint korábban megírtuk, szerződés bontott Ákossal a Magyar Telekom az énekes Echo TV-s interjúja miatt, amelyben egyebek mellett arról beszélt, hogy szerinte a nőknek nem dolguk annyit keresni, mint a férfiaknak és a női egyenjogúság nem egyezik a normalitással. Ezt követően utasította a magyar kormány az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel szerződéseiket a szolgáltatóval.

Kapcsolódók

Kimaradt?