Cameron: Nagy-Britanniának is bombáznia kell az Iszlám Államot

David Cameron brit miniszterelnök az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni közös fellépésre szólította fel a nemzetközi közösséget hétfőn Párizsban, s jelezte, hogy hazájának is légicsapásokat kell intéznie a terroristák állásaira Szíriában.

"Határozottan támogatom (Francois) Hollande elnök döntését az Iszlám Állam szíriai bombázásáról. Az a határozott meggyőződésem, hogy Nagy Britanniának is ezt kell tennie" - mondta a brit miniszterelnök a francia elnökkel folytatott megbeszélést követően az Élysée-palotában. "Közös veszéllyel állunk szemben. A világnak össze kell fognia a terrorfenyegetettség elleni harcban" - hangsúlyozta David Cameron.

"Mindent meg fogunk tenni, ami tőlünk telik francia barátunk és szövetségesünk támogatására, hogy legyőzze ezt az ördögi veszélyt" - fogalmazott a brit kormányfő. Elmondta, hogy megállapodott a francia elnökkel abban, hogy még nagyobb erőfeszítéssekkel és még szorosabban fognak együttműködni az európai országok. "Többet kell tennünk a Szíriából hazatérő külföldi harcosok ártalmatlanításáért. Nevetséges, hogy több információhoz jutunk az Európai Unión kívüli országoktól ahhoz képest, amit a tagállamoktól kapunk" - mondta David Cameron, arra utalva, hogy Marokkó figyelmeztette a francia titkosszolgálatokat arról, hogy a párizsi merényletek feltételezett fő szervezője, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoud Görögországon keresztül visszatért Szíriából Európába, és Franciaországban lehet. A brit miniszterelnök jelezte: felajánlotta a francia elnöknek a Cipruson található Akrotiri brit bázis használatát a francia légi erőnek az Iszlám Állam szíriai állásai elleni légicsapásokhoz.

Francois Hollande megerősítette, hogy a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozó hamarosan a térségbe érkezik "azzal az egyértelmű küldetéssel, hogy keményen bombázza az Iszlám Államot". A hadihajó szerdán indult el a franciaországi Toulon kikötőjéből és hétfő este ér a szír partokhoz. Ezzel háromszorosára nő a francia légierő kapacitása a régióban. Jelenleg 12 bombázót állomásoztat Franciaország az Egyesült Arab Emírségekben és Jordániában, számuk hétfőtől 38-ra nő.

Franciaország katonai célja Szíriában és Irakban "a lehető legtöbb kárt okozni az Iszlám Államnak" - fogalmazott a francia elnök. "Meggyőződésünk, hogy tovább kell folytatni az Iszlám Állam elleni légicsapásokat Szíriában. Erősíteni fogjuk a légicsapásokat, olyan célpontokat fogunk választani, amelyek a lehető legtöbb kárt okoznak ennek a terrorista hadseregnek" - mondta Francois Hollande.

A megbeszélés előtt a két ország vezetője együtt emlékezett meg a Bataclan koncertterem előtt a 130 áldozatot szedő, november 13-i merényletek áldozatairól. A hét helyszínen elkövetett támadássorozatot az Iszlám Állam vállalta magára.

Francois Hollande az ENSZ Biztonsági Tanácsa valamennyi tagországának vezetőjével találkozik a héten, miután a BT francia kezdeményezésre az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front szélsőséges csoportok elleni katonai erő alkalmazására feljogosító, egyhangú terrorelhárítási határozatot fogadott el pénteken.

Kimaradt?