Püspöki szinódus - a homoszexuálisok iránti tiszteletet szorgalmazzák

Kétharmados minősített többséggel szavazta meg a családról szóló szinódus záródokumentumának minden egyes cikkét a szinóduson részt vevő 270 püspök szombaton a Vatikánban, s a dokumentumot át is adták Ferenc pápának.

Az egyházfő azonnal nyilvánosságra bocsátotta a Zárójelentés (Relatio Finalis) címmel közölt dokumentumot, ahogyan tavaly is tette a szintén a család témájában tartott rendkívüli szinódus végén. Elemzők szerint a püspöki tanácskozás zárójelentésének azonnali nyilvánosságra hozatala a Ferenc pápa tevékenységét kezdettől jellemző átláthatóságot erősíti. 

A harminchárom oldalas, kilencvennégy pontból álló zárójelentés az október 4-én kezdődött szinódus munkáját foglalja össze. A püspökök pontonként szavaztak, a Vatikán a voksolás részletes eredményét is közölte.

Elutasítják a nemek közti különbségek nélküli társadalmat

A püspöki tanácskozás témáit felvezető munkadokumentumhoz képest kiegészítéseket és módosításokat tartalmazó záródokumentum bevezetője leszögezi, hogy a püspöki szinódus figyelme a világ összes családja felé irányult "örömükben és bánatukban" egyaránt. A szinódus megállapítása szerint a család intézményének válságára utaló jelek ellenére a fiatal nemzedékekben továbbra is erős a család iránti vágy. A dokumentum rögzíti, hogy a család a férfi és nő közötti házasságon alapul. Kortárs kulturális kihívásnak nevezi és elutasítja a "nemek közti különbségek nélküli társadalmat".

A szinódus a családok életét és egységét veszélyeztető tényezők között sorolja fel a világ számos térségét sújtó háborúkat, a természetes erőforrások apadását és a migrációs folyamatot. A dokumentum külön kiemeli az elsősorban a keresztény családokat sújtó erőszakos vallási üldözést. Úgy fogalmaz, hogy a menekültek hatalmas áradata nagy nyomást gyakorol a befogadó országokra. Másrészt a családok válságát az egyenlőtlen gazdasági-szociális politikáknak és kulturális válságnak is tulajdonítja.

A dokumentum az államoktól családtámogató politikát szorgalmaz, hangsúlyozva, hogy egyes társadalmi és vallási csoportok a társadalom peremére szorulnak, legyen szó hajléktalanokról, menekültekről vagy a romákról.

A zárójelentés hosszan tárgyalja az idősek, az özvegyek, a fogyatékkal élők és az egyedülállók felé irányuló pasztorációs figyelem jelentőségét. Kiemelt feladatnak tartja a migráció miatt érintett családok követését is. Megjegyzi: "egy új országgal és egy új kultúrával való találkozás nehezebb, amikor nem adottak a feltételei az őszinte befogadásnak és elfogadásnak, mindenki jogainak tiszteletben tartásával, a békés és szolidáris együttélés jegyében".

A szinódus külön cikket szentel a gyermekeknek, a nőknek, a férfiaknak és a fiataloknak. Felhívja a figyelmet a szülők válásának áldozataivá váló gyermekek szenvedésére, a kizsákmányolt, katonaságra kényszerített gyermekekre és zéró toleranciát hirdet a pedofíliával szemben. Ugyanígy felemeli hangját a nőkkel szembeni erőszak ellen is.

Házasság - csak nő és férfi között

Az egyházi esküvő után elváltak és polgárilag újraházasodottak kérdésében a dokumentum esetenkénti megítélésre, illetve az egyházba való teljes integrálásukra szólít fel, de nem tesz kifejezetten említést az áldozás lehetőségéről. Erre a cikkre 178 püspök igennel, 80 nemmel szavazott. A dokumentum a homoszexuálisok iránti tiszteletet és befogadást szorgalmazza, bármilyen diszkrimináció nélkül, ugyanakkor nemet mond az azonos nemű párok kapcsolatának házasságként való elfogadására.

A szinódus végén tartott záróbeszédében Ferenc pápa kijelentette: a tanácskozás talán nem szolgált kielégítő megoldással az összes nehézségre és kétségre, de megvilágította ezeket, és a püspökök "félelem nélkül" közelítették meg a témákat, "anélkül, hogy a homokba dugták volna a fejüket".

A szinódus "bizonyította a katolikus egyház életerejét, amely nem fél felrázni az alvó lelkiismereteket vagy bepiszkítani a kezét azzal, hogy a családról erőteljesen és nyíltan vitatkozzon". Ferenc pápa burkoltan bírálta az egyház konzervatív szárnyát, úgy fogalmazva, hogy a szinódus "megnyitotta a bezárt szíveket, amelyek gyakran az egyház tanításai vagy a jó szándék mögé bújva (...) felsőbbrendűséggel vagy felületességgel ítélkeznek a nehéz ügyekben és megsebzett családok felett".

Christoph Schönborn bécsi érsek véleménye szerint az egyház - a tavalyi rendkívüli szinódust megelőző munkát is beleszámítva - mintegy két éven át tanácskozott a családról azt bizonyítva, hogy a család nem a múlt maradványa, hanem továbbra is a társadalom tartóoszlopa, és "egyáltalán nem ment ki a divatból".

A szinódust Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter-bazilikában bemutatott misével zárja le.

Kapcsolódók

Kimaradt?