Újra Joseph Daul lett az Európai Néppárt elnöke

Az Európai Néppárt (EPP) tisztújító kongresszusán szerdán este újraválasztotta az elnöki tisztségre Joseph Dault, aki két éve vezeti a pártot.

A francia politikus beszédében elmondta: a jövőben is kereszténydemokrata értékek előremozdításáért fog dolgozni ugyanúgy, ahogy azt eddig is tette. „Mert ha elveszítjük értékeinket, elveszítjük a bázisunkat, a szavazóinkat” - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy még mindig jobb elveszíteni néhány szavazatot, mint „eladni a lelket”.

Értékelése szerint a kongresszus rendkívül gyümölcsöző volt, mert számos fontos határozatot elfogadtak, de - mint mondta - nem elég dokumentumokat kidolgozni, azokat alkalmazni is kell, ezért ezen dolgozik majd együtt az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnökeivel. Jean-Claude Juncker és Donald Tusk mindketten részt vettek a madridi kongresszuson, mivel pártjaik az EPP tagjai.

Az újraválasztott elnök megismételte korábbi kijelentését, hogy a legfontosabb pártnak lenni Európában egyben óriási felelősséget is jelent. Egyúttal bejelentette: az EPP főtitkári posztjára a spanyol Antonio López-Istúrizt jelöli, aki eddig is betöltötte ezt a tisztséget. A kongresszus csütörtökön 10 alelnököt is választ.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?