Fenyegető felszólítást kapott Bukarest Moszkvától

Moszkva felszólította Bukarestet, hogy „amíg nem késő”, mondjon le a NATO rakétavédelmi rendszerének Romániába telepítéséről – számoltak be hétfőn az orosz hírügynökségek.

Az angol nyelvű Sputniknews idézte Mihail Uljanovot, az orosz külügy fegyverzet-ellenőrzési osztályának vezetőjét, aki kijelentette: a rakétapajzs felszerelése megsérti a közepes hatótávolságú nukleáris erőkre (INF) vonatkozó szerződést, és „súlyos kihívást” jelenthet a nemzetközi biztonságra – írja a Mediafax.

„Az Amerikai Egyesült Államoknak és Romániának meg kell érteniük a rakétarendszer kiépítésével járó felelősségük súlyát, és felhagyhatnak ezzel a tervvel, amíg nem késő” – fogalmazott Uljanov. A külügyi osztályvezető a NATO rakétapajzsának romániai bázisára, a deveselui katonai támaszpontra utalt.

Mircea Dușa védelmi miniszter májusban jelentette be, hogy NATO rakétavédelmi rendszerének romániai elemei még az idén működőképesek lesznek. Azóta megsűrűsödtek a Moszkva irányából érkező negatív jelzések.

Az orosz fővárosban legutóbb júliusban hangzott el fenyegetőzés. Akkor Viktor Jeszin tábornok, az orosz hadászati rakétaerők volt parancsnoka kijelentette: a romániai deveselui katonai bázist első között elsők között semmisíti meg Moszkva, ha az Egyesült Államok megtámadja Oroszországot.

Washington és Bukarest is többször biztosította Moszkvát arról, hogy a fegyverek nem Oroszország ellen irányulnak, hanem a térség NATO-tagállamainak biztonságát szavatolják.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?