Verekedés tört ki a futballszurkolók és a menekültek között

Verekedés tört ki a feltehetően radikális magyar futballszurkolók és illegális bevándorlók között a Keleti pályaudvarnál péntek délután.

A rendőrök közbeavatkoztak és a két csoportot szétválasztották. Az MTI tudósítója petárdarobbanásokat is hallott.

Közben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bejelentette, hogy nem állnak meg a metrószerelvények péntek délután és este a Keleti pályaudvarnál. A közlemény szerint várhatóan 17 órától fél kilencig, valamint este tíz órától az utolsó járat indulásáig az M2-es metró a Keleti pályaudvar állomáson csak áthalad, az M4-es metró pedig nem megy el a Keleti pályaudvar végállomásig, csak a Rákóczi térig közlekedik. Az intézkedés okát a BKK nem közölte.

Budapest belvárosában is folytatták a csütörtök éjjeli randalírozást a magyar futballszurkolók: petárdákat dobálnak a Deák téren, az Astoriánál és a Madách téren is. Az M1 tudósítója a helyszínről azt mondta: a szurkolók a járdákat foglalják el a környéken, egyre indulatosabbak, agresszívabbak, pedig senki nem provokálja őket, sem a rendőrök, sem a járókelők. Hozzátette: feltehetően a román szurkolókat várják, akik azonban nem érkeznek, viszont egyre több rendőr jön a helyszínre.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?