„Illetlen érintések” történtek Pannonhalmán

Több mint egy évtizeddel ezelőtt a pannonhalmi bencés apátságban egy bencés tanár és rendtárs pszichésen bántalmazott és illetlen érintésekkel zaklatott több diákot – nyilatkozta Várszegi Asztrik a Nők Lapjának

A pannonhalmi főapát a Bencés Gimnáziumban évekkel ezelőtt történt, hétfőn nyilvánosságra került bántalmazási üggyel kapcsolatban adott interjút. Várszegi elmondta: az ügyeket kivizsgálják, az egykori nevelőtanárt felmentették munkakörei alól, egyúttal egyházjogi eljárás indult.

A Nők Lapjának arról beszélt: több mint egy évtizeddel ezelőtt egy pannonhalmi tanár, bencés rendtárs több diákot is zaklatott. Mint elmondta: tavaly kereste meg néhány volt diák Várszegit, hogy elmeséljék, az egyik akkori tanáruk és kollégiumi prefektusuk, bencés rendtársunk elfogadhatatlanul viselkedett velük. A főapát novemberben vizsgálóbizottságot állított fel, a vizsgálat során további esetekre is fény derült.

A pannonhalmi főapát a lapnak elmondta: „egy rendkívül magas intellektusú, briliáns elméjű, vonzó személyiségről van szó, akiért rajongtak a diákjai, senkinek meg sem fordult a fejében, hogy bármiféle probléma lehet”. A tanár egyrészt pszichésen bántalmazta a diákokat, rendkívül szoros lelki kapcsolatra törekedett velük. Várszegi szerint a tanár érzelmileg zsarolta a diákokat.

Az illető ugyanakkor, a főapát megfogalmazása szerint „illetlen érintésekkel” is zaklatta a diákokat, bár szerinte ezek nem szexuális töltetű érintkezések voltak. Az egykori nevelőtanárt felmentették munkakörei alól, egyúttal egyházjogi eljárás indult.

Kapcsolódók

Kimaradt?