Idén rekordot dönthet Szaúd-Arábiában a lefejezések száma

Újabb három embert fejeztek le kedden Szaúd-Arábiában, amivel a királyságban idén már 88-ra nőtt a kivégzettek száma. Ez az adat magasabb mint a tavaly egész évben kivégzettek száma.

A Perzsa-öböl menti államban kedden három, kábítószer-kereskedelem és gyilkosság miatt elítélt személyen hajtottak végre halálbüntetést. Az SPA hivatalos szaúdi hírügynökség által ismertetett közlemény szerint az északi al-Dzsauf és a déli Asszír tartományokban fejezték le a három elítéltet.

Szaúd-Arábiában egyre gyakrabban nyúlnak a halálbüntetés eszközéhez, míg 2010-ben még csak 27 elítéltet fejeztek le, addig tavaly már 87-en jutottak erre a sorsra. A nemzetközi emberi jogi szervezetek rendszeresen bírálják az ultrakonzervatív arab országot a legszigorúbb büntetési forma használatáért.

A saríát, az iszlám törvénykezést szigorúan alkalmazó Szaúd-Arábiában egyebek között a nemi erőszak, a hitehagyás, a fegyveres rablás, a gyilkosság és a kábítószer-kereskedelem büntethető halállal. A halálraítélteket általában nyilvánosan lefejezik.

Kimaradt?