Malajzia „emberségesen” fordított vissza egy menekülteket szállító hajót

Egy ötszáz menekülttel telezsúfolt hajót a maláj hatóságok feltankoltak és visszafordítottak. A belügyminiszter emberségesnek nevezte az eljárást, de azt mondta, értésükre kell adni a menekülteknek, hogy nem látják őket szívesen.

A malajziai hatóságok visszafordítottak egy hajót, amely több mint 500 mianmari rohingja és bangladesi menekülttel közeledett az ország északi Penang tartományának partjai felé - közölte csütörtökön egy kormánytisztviselő. 

A hajóra szerdán találtak rá. Feltöltötték üzemanyaggal, és a menekülteket ellátták élelemmel. Két nappal korábban három hajóra bukkantak rá a malajziai hatóságok, összesen több mint ezer rohingja menekülttel. Állítólag őket az Andamán-tengeren lévő Langkawi-szigetek környékén hagyták sorsukra embercsempészek. 

Wan Junaidi Jaafar belügyminiszter-helyettes kijelentette: Malajzia nem engedheti meg, hogy bevándorlók árasszák el a partjait. "Emberségesen" bántak velük, de "értésükre kellett adni, hogy nem látják őket szívesen" - mondta, hozzátéve, hogy a délkelet-ázsiai országoknak rá kell szorítaniuk Mianmart a rohingjákkal kapcsolatos válság megoldására.   

Jeff Labovitz, az Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) thaiföldi irodájának vezetője kedden Bangkokban azt mondta: mintegy nyolcezer menekült hánykolódik Thaiföld, Malajzia és Indonézia partjai közelében a nyílt vízen, részben hajózásra alkalmatlan lélekvesztőkön, ellátás nélkül, miután az embercsempészek tengerre viszik, majd elhagyják ezeket a bárkákat.

Indonézia vasárnap befogadott 600 menekültet, de kedden az ország felségvizein kívülre vontatta azt a hajót, amelyen mintegy 400 mianmari, illetve bangladesi menekült hánykolódott Aceh tartomány partjai közelében. Egy jakartai külügyminisztériumi szóvivő tagadta szerdán, hogy a hatóságok minden közeledő menekülthajót visszafordítanának, de - mint állította - az a hajó Malajziába akart menni, csak "véletlenül" indonéz vizekre tévedt. "Segítenünk kell azoknak a menekülteknek, akiknek segítségre van szükségük, és elirányítani őket oda, ahova menni akarnak. Elveinkkel ellentétes, hogy elűzzünk olyan menekülthajókat, amelyek Indonéziában akarnak kikötni" - mondta.

A malajziai parlament egyik képviselője, Charles Santiago hazája hatóságainak döntésére reagálva kijelentette: nem megoldás erre a regionális problémára az, ha kivontatják a menekülthajókat a nyílt tengerre, majd elintézik azzal az ügyet, hogy "nem a mi problémánk".

Kimaradt?