Diszkriminatívnak tűnik az arkansasi vallásvédő jogszabály

Arkansas állam republikánus többségű törvényhozása kedden vitatott jogszabályt fogadott el a vallásszabadság védelmében, amelynek kinyilvánított célja az, hogy megvédje a magánszemélyeket és a cégeket minden olyan tagállami és önkormányzati szabálytól és előírástól, amely súlyos sérti hitbéli meggyőződésüket.

A törvény jogerőre emelkedéséhez Asa Hutchinson republikánus kormányzó aláírására van szükség. Hutchinson, aki korábban közölte, hogy kész jóváhagyni a jogszabályt, szerdán kíván nyilatkozni az ügyben. Indiana állam a múlt héten fogadott el hasonló törvényt, ami országszerte nagy felzúdulást keltett, mert jogvédő csoportok szerint jogalapot jelentett arra, hogy egyes vállalkozások ne szolgálják ki az azonos nemű párokat. A jogszabályok ellen mind Arkansas-ban, mint Indianában több nagyvállalat - köztük a Wal-Mart és az Apple - is tiltakozott, rámutatva, hogy azok diszkrimináció alapjául szolgálhatnak és ártanak az üzleti tevékenységnek.

Mike Pence indianai kormányzó, aki a múlt héten aláírta a vallásszabadság „helyreállításáról" rendelkező helyi törvényt, kedden bejelentette: egy héten belül oly módon kívánja módosíttatni az „igazságtalanul megrágalmazott" jogszabályt, az ne tegye lehetővé az azonos nemű párok hátrányos megkülönböztetését. Cáfolta, hogy a jogalkotók szándéka ez lett volna. Az új indianai törvény miatt a Wilco rockzenekar lemondta az indianapolisi fellépést és több demokrata kormányzó csatlakozott a New York állam élén álló Andrew Cuomóhoz, aki megtiltotta az Indianába való hivatalos utazásokat.

Noha az indianai botrány Arkansas-t nem gátolta meg a saját vallásszabadság-védelmi törvényének elfogadásában, Georgiában és Észak-Karolinában ez a folyamat elakadt. Az 1990-es évek kezdete óta szövetségi szinten és 20 tagállamban is elfogadtak már hasonló tartalmú jogszabályt, ám Indiana az első, amely azt követően hagyott jóvá ilyet, hogy az azonos neműek házassága több államban tavaly legálissá vált. A bírálók ezt ezért az ilyen frigyek elleni fellépésként interpretálták.

Az indianai és az arkansas-i törvény egyaránt lehetővé teszi azt is, hogy magánfelek a vallásszabadság elve alapján pereskedjenek egymással. A korábbi vallásszabadság-védelmi törvények alapvetően annak eszközéül szolgáltak, hogy elősegítsék a magánszemélyek kormányzati intézményekkel szembeni jogorvoslatát, ha azok megsértették a vallásgyakorláshoz való, az amerikai alkotmány első kiegészítése által szavatolt jogukat.

Kimaradt?