Rákóczi Anna maradt a csehországi magyarok szövetségének elnöke

A Cseh- és a Morvaországi Magyarok Szövetsége (CSMMSZ) a jövőben is kiemelt figyelmet kíván fordítani a nemzeti önazonosság megerősítésére, az anyanyelv, a magyar kulturális hagyományok megőrzésére és ápolására - hangsúlyozták a szervezet tisztújító közgyűlésének résztvevői, akik szombaton tanácskoztak Prágában. A küldöttek ismét Rákóczi Annát választották meg országos elnöknek.

Rákóczi Anna az 1990-es évek végétől vezeti az ostravai alapszervezetet, és az országos elnöki tisztséget 2006 óta tölti be. Más jelölt nem indult. A magyar szövetség új országos alelnökévé Szaló Bélát, a prágai helyi szervezet elnökét választották meg. 

Rákóczi Anna a magyar szövetség utóbbi három évi tevékenységét ismertetve elmondta, hogy az alapszervezetek rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek az évente megtartott magyar kulturális napokra, mert ezek közvetítésével a cseh közönséget is meg tudják szólítani.

A CSMMSZ elnöke köszönetet mondott a cseh és a magyar államnak, hogy támogatásukkal nagy mértékben segítik az önkéntes társadalmi és kulturális szervezet működését. Nagyon jónak minősítette a prágai magyar nagykövetséggel való együttműködést. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a cseh állam kisebbségi politikája egyre inkább formális, a kisebbségi szervezeteknek nyújtott támogatások eléggé kiszámíthatatlanok, ami bizonytalanná teszi a tevékenység hosszú távú megtervezését. Az elnök pozitívnak minősítette, hogy a magyar szövetségnek az utóbbi években sikerült szorosabb együttműködést kialakítania a Prágában és Brünnben (Brno) működő diákklubokkal, az AED-del és a KAFEDIK-kel. 

A közgyűlés módosította a CSMMSZ alapszabályát, amelyet összhangba kell hozni az új cseh polgári törvénykönyvvel.

Az 1990-ben alakult CSMMSZ, amely a kilencezer főt számláló csehországi magyarság legnagyobb és legbefolyásosabb szervezete, jelenleg hét helyi szervezetben - Brünn, Karlovy Vary, Lovosice, Pilsen, Prága, Ostrava, Teplice - fejti ki tevékenységét. A tagok száma 700 körül mozog. A szövetség adja ki az évente hat alkalommal megjelenő Prágai Tükör című folyóiratot, amely az egyetlen országos magyar nyelvű újság Csehországban. A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége képviselettel bír a cseh kormány mellett működő nemzetiségi tanácsban, valamint a kulturális és az oktatási tárca kisebbségekkel foglalkozó szakbizottságában. Részt vesz a magyar Diaszpóra Tanács munkájában és tagja a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének.

Kimaradt?