Vona Gábor nehezebben alszik, amióta erősebb a pártja

Németország felé szeretne nyitni a Jobbik elnöke, de szerinte ez azért lesz nehéz, mert „a német sajtó még a magyarnál is rosszabb”, és ott mindenki neonácinak nézi a pártját. Vona Gábor a Magyar Nemzetnek adott interjúban a Duna-parti holokauszt-emlékművet leköpő képviselőjük ügyével kapcsolatban azt állította: a Jobbik osztozik mindenki, így a zsidóság gyászában is. Az ellenzéki politikus arról is beszélt, hogy nehezebben alszik a „kormányzati felelősség egyre inkább megnyilvánuló realitásától”.

Vona szerint a veszprémi időközi választás kampányát elrontották, mert túl későn mutatták be a jelöltjüket. Emiatt Tapolcán nagyon korán kezdtek kampányolni, ezért úgy látja: abban a városban a Fidesz és a Jobbik között dől majd el a verseny.

A Jobbik elnöke az interjúban úgy fogalmazott: „csalódást fogok okozni, akik abban reménykednek, hogy a Jobbik egy szélsőséges, náci párt, csak most megpróbál cuki módon viselkedni”. Ígérte, hogy elveiket és programjaikat nem adják fel, sem rétegpárt, sem tucatpárt nem lesznek.

Vona úgy látja: a Jobbik erősödése sokakat megijeszt, ezért sem véletlen, hogy pont most kerülnek elő a párt egyes politikusainak botrányos viselkedéséről szóló ügyek. Szerinte „idővel az ilyen jellegű ügyek ki fognak kopni a pártból”.

A Duna-parti holokauszt-emlékművet leköpő parlamenti képviselőjükkel kapcsolatban azt nyilatkozta: Kulcsár Gergely állítása szerint tényleg megbánta, amit tett, „még ha sokan nehezen hisznek is neki”. „A Jobbikban kegyeletsértő, kollektív ítéletet megfogalmazó, alpári megnyilvánulásoknak nincs helye. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne beszélni mondjuk a hazai zsidóságról, Izrael politikájáról vagy akár a cigányproblémáról” – fogalmazott.

Vona szerint „a Jobbik osztozik minden áldozat gyászában – így a zsidóságéban is –, és ennek a gyásznak a megsértését vállalhatatlannak tekintjük.”

Arra a kérdésre, hogy nem fél-e, újabb hasonló ügyek nyilvánosságra kerülésétől, a pártelnök azt válaszolta: emiatt nyugodtan alszik, „a kormányzati felelősség egyre inkább megnyilvánuló realitása” miatt viszont nehezebben alszik.

Vona az interjúban beszélt arról, hogy pártjának fontos lett a nyugati nyitás. Szerinte neki és az országnak orosz illetve török irányba „nincsenek, nem lesznek gondjaink”, inkább Németországgal kell jó kapcsolatokat kialakítaniuk. Ez szerinte rettenetesen nehéz lesz, mert „a német sajtó még a magyarnál is rosszabb, egy neonáci pártként könyvelnek el. Én viszont szeretném megmutatni vezető német politikusoknak a valódi Jobbikot” – fogalmazott.

Ennek érdekében elkezdett már tapogatózni, és a nyitottság részükről megvan – tette hozzá.

Az uniós tagsággal kapcsolatban eddig szorgalmazott népszavazási elképzeléseikről Vona azt mondta: a mostani szerinte EU nem jó ugyan Magyarországnak, de először a csatlakozási szerződés módosításáról kellene kérdezni az embereket, és ha az újratárgyalás nem lehetséges, akkor kellene dönteni a kilépésről.

Kimaradt?