Életfogytiglanra ítéltek Budapesten gyilkosságért egy erdélyi férfit

Jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett döntésével azt az erdélyi magyar férfit, aki 2008 és 2010 között négy embert ölt meg, társaival pedig ékszerboltokat rabolt ki, több tízmilliós zsákmányra téve ezzel szert.

Varga Sándor - aki nem vett részt a keddi ítélethirdetésen - 2003-ban jött Magyarországra és az eljárás adatai szerint 2008 és 2010 között megölt két százhalombattai férfit és egy vietnámi házaspárt, továbbá társaival több fegyveres ékszerbolti rablást követett el, melyek során sok tízmillió forintot zsákmányoltak.

Az eljárás adatai szerint a négy áldozatot a most tényleges életfogytiglannal sújtott férfi lőtte le közvetlen közelről. Egyiküknek előre megástak egy gödröt, és ott végzett vele az elsőrendű vádlott. A vietnámi házaspárt rendőregyenruhában, intézkedést színlelve tartóztatták fel, a sértettek pedig később már hiába könyörögtek kegyelemért azzal, hogy odaadják a pénzüket, az elsőrendű vádlott fejbe lőtte őket.

A 2010-ben elfogott Varga Sándor két és fél éve első fokon tényleges életfogytiglant, négy társa, akik az élet elleni cselekményekben is közreműködtek, 16-17 év fegyházat kapott. A büntetőügy ügyészi és védői fellebbezések folytán került másodfokon a táblára. Mindeközben V. Sándor ellen Romániában is vádat emeltek ott elkövetett fegyveres rablások miatt.

Kimaradt?