Moszkva készül Kim Dzsongun fogadására

Nagyon úgy tűnik, hogy Kim Dzsongun első külföldi útja Moszkvába vezet majd, miután az Interfax szerint az észak-koreai vezető elfogadta az oroszok meghívását a május 9-i győzelmi ünnepségekre, amelyeken a második világháború végének 70. évfordulójára emlékeznek.

Kim Dzsongun még nem járt hivatalosan külföldön, mióta apja, Kim Dzsongil halála után Észak-Korea vezetője lett 2011 végén, így első úticéljának mindenképpen szimbolikus jelentősége lesz.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már korábban azt mondta újságíróknak, hogy pozitív visszajelzéseket kaptak, miután decemberben meghívták Kimet, vegyen részt a május 9-i győzelmi felvonuláson.

Megerősítették, hogy Észak-Korea vezetője is a húsz államfő között van, akik visszajeleztek, hogy mennének. „A résztvevők listája azonban még nem végleges" – tették hozzá. Moszkvában ott lesz Hszi Csinping kínai elnök is, azt ugyanakkor még nem tudni, Pak Gunhje dél-koreai vezető is elmegy-e. Őt is meghívták, de szóvivője szerint még nem döntött.

Az elmúlt időszakban nagyrészt az Észak-Korea államfői posztját betöltő Kim Jongnam képviselte külföldön az országot, és dél-koreai források azt találgatták, hogy miért nem szerepelt Kim Dzsongun neve a moszkvai útról szóló hírekben, hanem csak mint észak-koreai vezető volt megemlítve. A már 86 éves, veterán politikusnak tekintett Kim Jongnam korábban külügyminiszterként is sok helyen járt már, így az sem lenne teljesen meglepő, ha végül ő utazna Moszkvába.

Kimaradt?