Száztizenhat „katonáját” vesztette el a Boko Haram

A Boko Haram iszlamista szélsőséges fegyveres szervezet több mint száz emberével végzett a kameruni hadsereg.

A Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet legalább 116 tagjával végzett a kameruni hadsereg szerdán, miután a terrorcsoport támadást indított az afrikai ország északi részén egy katonai bázis ellen - közölte csütörtökön a hadsereg. A nigériai-kameruni határ közelében fekvő Amchidé településnél állomásozó kameruni katonák a Boko Haram támadására reagálva offenzívát indítottak a terrorszervezet ellen - tájékoztatott a kameruni védelmi minisztérium illetékese.  

A tárca közleményéből az is kiderül, hogy a szélsőségesek több száz tagja egy katonai konvojt és egy közelben lévő támaszpontot is tűz alá vett. A védelmi minisztériumban hozzátették, hogy az összecsapásokban egy kameruni katona életét vesztette, egy másikat pedig eltűntként tartanak számon. Amchidét csupán egy híd választja el a határ nigériai oldalán fekvő Banki falutól, amelyet hónapok óta ellenőrzése alatt tart a Boko Haram. 

Csütörtökön nigériai illetékesek és egy szemtanú arról adtak hírt, hogy feltehetően a szélsőséges iszlamisták támadtak egy Nigéria északkeleti részén fekvő falura és végeztek legalább 32 emberrel. A településről több tucatnyi embert, köztük több nőt és gyermeket elraboltak. 

A tisztségviselők szerint egyelőre nem tudni, pontosan hány lakost hurcolt magával a Boko Haram vasárnapi, Gumsuri falu ellen elkövetett támadása után, számuk azonban meghaladhatja a százat. A támadásról szóló információk csupán négy nap késéssel láttak napvilágot, mivel a térségben szinte egyáltalán nincs mobiltelefon-hálózat, és az utak is nagyon rossz állapotban vannak. 

A Borno szövetségi állam központjától, Maiduguritól mintegy hetven kilométerre fekvő Gumsuri a Chibokhoz vezető úton található, ahonnan a szélsőséges fegyveresek áprilisban több mint kétszáz diáklányt hurcoltak el. Gumsurit már többször ostrom alá vette a Boko Haram, de mindeddig egy főként helyi fiatalok által működtetett milíciának sikerült visszavernie a terrorcsoport támadásait. A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben.

Kimaradt?