Letartóztatták a 2002-es moszkvai színházi túszejtő akció egyik szervezőjét

Letartóztatták a 12 évvel ezelőtti moszkvai Dubrovka színházi terrorakció egyik feltételezett szervezőjét - jelentette szerdán a Rosszija 24 állami hírtelevízió.

A hatóságok nem közölték, hogy hol és mikor fogták el Haszan Zakajevet, akinek letartóztatásáról zárt tárgyaláson döntött a bíróság.Az ügyet is a nyilvánosságot kizárva tárgyalják. Zakajevet egyelőre február 15-ig tartják vizsgálati fogságban. 

A 41 éves csecsen férfit azzal vádolják, hogy egyike volt azoknak, akik megszervezték a Moszkva déli részén lévő Dubrovkán található színház elfoglalását. A fegyveresek az orosz csapatok Csecsenföldről való kivonulását követelték. 2002. október 23-án késő este negyven álarcos csecsen fegyveres 912 embert ejtett túszul a színházban. A kiszabadításukra indított kommandós akcióban 130 civil és 40 csecsen terrorista vesztette életét. November elején Samil Baszajev csecsen hadúr beismerte, hogy ő állt a túszejtés hátterében. 

A hatóságok 2002. október 26-án kábító gáz vetettek be a terroristák ellen, majd megrohamozták a színházat. Az áldozatok közül sokan gázmérgezésben vesztették életüket. A 130 civil áldozat hozzátartozói és a túlélők közül sokan továbbra sem fogadják el a túszszabadító akcióra adott hivatalos magyarázatot.

Az orosz hatóságok Haszan Zakajev mellett a 2006-ban orosz titkosszolgálati akció során megölt Samil Baszajevet, a csecsen lázadók egyik volt parancsnokát és a körözés alatt álló Gerihan Dudajevet gyanúsítják a moszkvai terrorakció szervezésével. Zakajev hamis iratokkal bujkált a hatóságok elől - írta a Kommerszant című orosz napilap internetes változata. Az újság értesülései szerint Zakajev felelt a fegyverek, a robbanószerek és az öngyilkos merénylők testére szerelt robbanószerkezetek, az úgynevezett sahid-övek Moszkvába való eljuttatásáért. A robbanóanyagokat sűrített levegő szállítására alkalmas palackokban egy Kamaz típusú teherautón hozták az orosz fővárosba, a fegyvereket pedig a gépjármű alvázába rejtve. A terrorakcióhoz szükséges fegyvereket és robbanószereket Zakajev és Dudajev osztotta el a terroristák által bérelt moszkvai lakásokban. 

Szulejman Ibragimov, Haszan Zakajev ügyvédje nem nyilatkozott a védence elleni nyomozás állásáról. Mint mondta, a hatóságok megtiltották neki, hogy bármilyen információt megosszon a nyilvánossággal az üggyel kapcsolatban.

A Kommerszant emlékeztetett arra, hogy 2003 és 2007 között a 130 civil áldozattal járó dubrovkai terrorakcióval összefüggésben 6 embert ítéltek el 8,5 évtől 22 évig terjedő börtönbüntetésre.

Kimaradt?