Erőszakkal tisztították meg a hongkongi utcákat (GALÉRIA)

Őrizetbe vételekkel, dulakodásokkal, a rendőrség taktikai egységeinek határozott intézkedéseivel kezdődött a választási reform kiszélesítéséért folyó hongkongi tüntetések 60. napja a város Mongkok kerületében, ahol bírósági végrehajtók igyekeznek szabaddá tenni a területfoglalók barikádjaival és sátraival borított közlekedési utakat - számolt be a helyi online média szerdán.

Az elmúlt nap és éjszaka során legalább 116 embert vettek őrizetbe törvénytelen gyülekezés, a rendőrség munkájának hátráltatása és fegyverbirtoklás miatt. Köztük van több diákvezető is. A rendőrök elkoboztak fejszét, kalapácsot és emelőrudat is. A sérültek számát egyelőre nem közölték.

A diákok egy része harci ruhát, sisakot, maszkot öltött és pajzzsal szerelte fel magát. A több ezres létszámmal készenlétben álló rendőrség ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy fellépésük erőteljesebbé válhat, ha a végrehajtók ellenállásba ütköznek. A riportereket szintén figyelmeztették, hogy ne álljanak a hatósági személyek útjába.

A képes beszámolókon jól látható, hogy az utcán az elmúlt hetekben rengeteg holmi halmozódott fel, a diákok mindennapi életre rendezkedtek be, asztalok, székek, alkalmi szekrények, polcok, ponyvák, háztartási eszközök is helyet kaptak az oldalról nyitott sátrak alatt, illetve az aszfalton. A jelek szerint sok tüntető tett eleget a felhívásnak és látott hozzá az ingóságok eltakarításához, zsákokba rakodásához.

A többek közt raklapokból összekötözött útakadályok szétszerelését a végrehajtók és piros sapkát, valamint fehér, "Szeretem Honkongkot" feliratú pólót viselő civil segítőik végzik. A folyamodványt, amelynek nyomán a bírósági döntés született és a végrehajtást elrendelték, a helyi személyszállítás vállalkozói, taxis szervezetek, kisbuszokat üzemeltetők nyújtották be.

A South China Morning Post című lap beszámolója szerint mongkoki kiskereskedések, éttermek tulajdonosai üdvözölték a lépést. A 160 vállalkozás körében végzett felmérésben a válaszadók háromnegyede csökkenő forgalomról számolt be, amiért a 90 százalékuk a Foglald el a központot! tüntetőit okolták. A megkérdezettek 83 százaléka vélte úgy, hogy a területfoglalást azonnal abba kellene hagyni.

A Foglald el a központot! polgári engedetlenségi mozgalom és diákszervezetek által szervezett elhúzódó tüntetés résztvevői a választási reform eredeti menetrendjének megváltoztatását szeretnék elérni. A 2007. évi kormányzóválasztáson "szabad és nyílt" jelöltállítást szeretnének, míg a különleges közigazgatási övezet alaptörvénye és a kínai törvényhozás vonatkozó határozata értelmében, bár első ízben mindenki szavazhat majd, a végső jelöltek személyét egy 1200 fős jelölőbizottság hagyja majd jóvá.

Kimaradt?