Rabszolgaként dolgoztattak romániaiakat Tirolban

Az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) tiroli ágazata feljelentést tett amiatt, hogy a tiroli Absamban az egyik osztrák gazda kizsákmányolt két román munkást, akiket a betakarítás elvégzéséhez alkalmazott.

A két férfinek – saját elmondásuk szerint – több mint két éven át hetente hét napon át kellett dolgoznia, néha reggel 6-tól egyfolytában hajnali 2 óráig. A két román fiatal – 24 és 19 évesek – újságírók előtt is elmondták a panaszaikat, kérve, hogy ne fényképezzék le őket, vagy ne készítsenek róluk filmfelvételeket.

Az ÖGB szerint a két román segédmunkást hivatalosan heti 20 óra munkavégzésre jelentették be, ám hetente 80 órát dolgoztak. Az illető tiroli gazda cáfolta a vádakat, és igazát kész bíróság előtt megvédeni.

Kimaradt?