Beperelte a maláj légitársaságot egy 11 és egy 13 éves fiú

Kárpótlási pert indított a malajziai légitársaság és a kormány ellen két tizenéves fiú, akiknek édesapja a márciusban nyomtalanul eltűnt, vélhetően lezuhant MH370-es járat utasa volt. Ez az első alkalom, hogy valaki pert indított a tragédia nyomán.

A tizenhárom éves Jee Kinson és a tizenegy éves öccse, Jee Kinland azzal vádolja a légitársaságot, hogy mulasztást követett el, amikor nem tett meg mindent a repülőgép biztonságos útjának garantálása érdekében.

A cégen kívül még négy felelőst neveztek meg a pert indító fiúk, a polgári repülési hivatalt, a bevándorlási hivatalt, a malajziai légierőt és a kormányt. A vádjuk szerint mindannyian mulasztást követtek el, ami a járat lezuhanásához vezetett.

A Kuala Lumpur-i legfelsőbb bíróságnál benyújtott keresetet nem csak az elszenvedett lelki és érzelmi fájdalmakkal, hanem a szülői támogatás és gondviselés elvesztésével is magyarázzák. A papírok alapján az édesapa, Jee Jing Hang internetes üzletével havi 5200 dollárnak megfelelő összeget keresett. A követelt kárpótlás összegét egyelőre nem közölték.

Jeremy Joseph, repülési ügyekre szakosodott ügyvéd szerint a légitársaság a polgári repülés nemzetközi szabályait rögzítő Montreali Egyezménynek megfelelően legfeljebb 175 ezer dolláros kártérítésben részesítheti a két fiút. A többi megvádolt  hatóság esetében nem lehet biztosat mondani, ugyanis az ügy precedens nélküli.

A katasztrófa kapcsán több kínai áldozat hozzátartozói is ügyvédet fogadtak, de még nem indítottak pert. Egy áldozat családtagja szerint egyelőre a maláj jogot vizsgálják, de igen nehéz Malajziában pert indítani úgy, hogy a gépet még mindig nem találták meg, így a bizonyítékok hiányosak. A márciusban lezuhant MH370-es járat utasainak kétharmada kínai állampolgár volt. 

A Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó gépével március 8-án a Dél-kínai-tenger felett szakadt meg a kapcsolat. A fedélzetén 227 utassal és 12 fős személyzettel repülő Boeing 777-200-as típusú repülőgép műholdadatokon alapuló számítások alapján ezt követően visszafordult, az Indiai-óceán felé vette útját, és ott végleg eltűnt. A gép roncsait azóta hasztalan keresik az Indiai-óceán mélyén.

Kimaradt?