Orbán: az internetadót így nem lehet bevezetni

Az internetadót ebben a formában nem lehet bevezetni - közölte Orbán Viktor magyar miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.

A Kossuth rádióban elhangzott interjújában Orbán elmondta a távközlés áthúzódik az internetre, ezért egy adótechnikai módosítást javasoltak, hogy az adórendszer kövesse az élet természetes mozgását. Szerinte a netadónak semmi köze nem lett volna a vásárlókhoz, a szolgáltatóknak kellett volna fizetni, de ez ellen már nála is tiltakoztak.

De az internetadóval kapcsolatban olyan félelmeket előhívó képzet jött létre, ami kezelhetetlenné tette a tervezett teherről szóló beszédet - mondta. Olyan szokott lenni, az emberek megkérdőjelezik az adó bevezetését, és ez a vita most félrecsúszott, ilyen körülmények között szerinte a netadót egész egyszerűen nem lehet bevezetni. "Ebben a formában semmit sem szabad bevezetni" - mondta Orbán, aki szerint az emberek ezt nem tartják ésszerűnek, márpedig a kormány az emberekkel együtt kormányozna.

Rágalmazás ellen nem lehet védekezni, minden egyes ügyben várjuk az információkat - közölte az amerikai kitiltási botránnyal kapcsolatban. Most derül ki például, hogy amerikai cégek is érintettek lehetnek áfacsalási ügyben, ezért Kérte Varga Mihályt, a parlamentben számoljon be erről az ügyről.

A büdzsé tervezetéről a kormányfő azt mondta, azt kérte a miniszterektől, hogy a teljes foglalkoztatásra összpontosítsanak. Négy éve 550 ezer ember kapott jövedelmpótló támogatást, ők nem találtak munkát, segélyt kaptak fizetés helyett, ez a szám most 180 ezer körül van, a 2018-as célkitűzés pedig nulla lenne - közölte. Ehhez a célhoz vinne közelebb szerinte a jövő évi költségvetés is.

A másik cél a bankok elszámoltatása, ami Orbán szerint példa nélküli, azt mondta, ennek köszönhetően több százezer családnak csökkenhetnek a pénzügyi tervei 2015-ben. A nyugdíjakat sikerül megvédeniük, a családok támogatását növelni tudják - sorolta a jó híreket a kormányfő. 

"A negatív cikkekre fel kell készülni"

Vannak időszakok, amikor sűrűbbek a bírálatok, most éppen azért, mert most jön a bankok elszámoltatása. Ez most a sláger, most várni kell, fel kell készülni, hogy gyakrabban írnak negatív cikkeket - közölte Orbán.

A gond viszont az, többet költünk, mit keresünk - tette hozzá Orbán, aki szeretné elérni a nullás költségvetési egyenleget, ez az államadósság csökkentése érdekében is fontos lenne. A költségvetés a "forró krumplik" közé tartozik, erről mindig vita van, a büdzsé elfogadása szerinte általában "méhkasszerű" időszak a politikában - tette hozzá.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?