Újra kaphat orosz gázt Ukrajna

Aláírták a téli időszakra vonatkozó gázmegállapodást péntekre virradóra Brüsszelben Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió képviselői.

A megállapodás aláírása után tartott sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a Gazprom orosz gázipari vállalat ezer köbméterenként mintegy százdolláros kedvezményt ad Ukrajnának a gáz árára a jelenleg is hatályos gázmegállapodásban megállapított árhoz képest, így az idei év végéig ezer köbméterenként 378 dollárért szállít gázt Ukrajnának, a továbbiakban pedig, a jövő év március végéig 365 dollárért.

Erre az időszakra eltekintenek a take-or-pay elvtől, vagyis a megállapodásban rögzített minimális mennyiség árát nem kell kifizetni, ha a vevő annál kevesebbet vesz át.

A gázszállítások már november elején megindulhatnak, Kijevnek pedig az év végéig ki kell fizetnie a 3,1 milliárdos gázárhátralékát. Oettinger szerint Kijevnek van erre elkülönített pénze, illetve az EU és a Nemzetközi Valutaalaptól az eddigi megállapodásokkal összhangban kap 1,5 milliárd dollárt, amiből március végéig négymilliárd köbméter gázt tud vásárolni Oroszországtól. 

Oroszország álláspontja szerint Ukrajna 5,3 milliárd dolláros gáztartozást halmozott fel vele szemben. Novak hangsúlyozta, hogy a 3,1 milliárd dollár fölötti tartozás kérdése a stockholmi döntőbíróság ítélete után kerül napirendre.

Günther Oettinger szerint a háromoldalú tárgyalások "kemények és nehezek" voltak, amelyek eredményeképpen aláírták a összességében 4,6 milliárd dolláros gázmegállapodás. A jegyzőkönyv aláírásakor jelenlévő José Manuel Barroso, az Európai Bizottság távozó elnöke azt hangoztatta, hogy az Európai Bizottság a gázmegállapodásban szereplő előírások maradéktalan végrehajtását várja Oroszországtól és Ukrajnától.

Kapcsolódók

Kimaradt?