Magasnak ígérkezik a részvételi arány a skót népszavazáson

Jelentősnek tűnik a részvételi arány a csütörtöki skóciai függetlenségi népszavazáson. A 32 választási körzet 5579 szavazóhelyisége helyi idő szerint reggel 7 órakor nyitott ki, és sok helyen azóta is folyamatos a sorban állás. A szeptember 2-i határidőig összesen 4 285 323 választópolgár regisztrálta részvételi szándékát; ez példátlanul magas, 97 százalékos arány.

Választókörzeteikben már leadták szavazatukat a függetlenségpárti és az elszakadást ellenző erők vezetői. Alex Salmond skót kormányfő és helyettese, Nicola Sturgeon, illetve Alistair Darling, a függetlenségellenes kampányt irányító, Better Together (Jobb együtt) nevű szervezet vezetője, volt brit pénzügyminiszter, és egykori főnöke, Gordon Brown, az előző brit miniszterelnök - aki szintén intenzíven kampányolt a brit unió megőrzése mellett - egyaránt voksolt, de egyikük sem nyilatkozott az esélyekről.

A voksolás helyi idő szerint 22 óráig - romániai idő szerint éjfélig - tart; a végeredmény bejelentése választási illetékesek előrejelzése szerint péntek reggel fél 7 és fél 8 között várható. A skót szigetvilág sok kistelepüléséről hajóval, illetve helikopterrel viszik majd az urnákat a körzeti szavazatszámláló központokba.

A csütörtöki országos brit lapok közül több is drámai külsővel jelent meg. A The Times című tekintélyes konzervatív napilap első és hátsó borítója teljes egészében a brit lobogó színeit öltötte, és az újság a „D-Day For The Union", vagyis az Unió D-napja elsőoldalas főcímet viselte, utalva arra, hogy a szerkesztőség a népszavazást a II. világháború nyugati frontját megnyitó normandiai partraszálláshoz hasonló horderejűnek tartja Nagy-Britannia jövője szempontjából.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?