Fiókba kerül az EU és Ukrajna közti társulási szerződés?

Az ukrán belpolitikai helyzetnek, de a külső nyomásnak köszönhetően is az Európai Unió és Ukrajna között kötött társulási szerződés a fiókba kerülhet, alkalmazása pedig ellehetetlenül – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula EP-képviselő, az INTA alelnöke. Az Európai Parlament kedden, Strasbourgban a kijevi törvényhozással egy időben ratifikálta a társulási szerződést.  

„Míg a múlt hét elején ez a politikai gesztust nagy bizalomra adott okot, ma ezt már beárnyékolja a Kijev és az EU közötti szabadkereskedelmi egyezmény életbeléptetésének elnapolása. El kell kerülnünk a fesztivizmust annak kapcsán, hogy egy időben lezajlott a ratifikálás, ugyanis az ukrán belpolitikai helyzet, de a külső nyomás is átalakíthatja a társulási szerződést egy fiókban meghúzódó dokumentummá, amelyet nem alkalmaznak hatékonyan. Az Európai Parlament és az uniós intézmények célja az kell legyen, hogy a társulási szerződést mihamarabbi alkalmazzák, különös tekintettel ennek kereskedelmi vonatkozásaira" – hangsúlyozta Winkler Gyula írásbeli hozzászólásában, amelyet a dokumentum ratifikálása kapcsán szervezett vita alkalmával nyújtott be.

Az RMDSZ EP-képviselője kiemelte, hogy a tagországoknak nagyobb következetességet és koherenciát kell felmutatniuk az EU-Ukrajna illetve EU-Oroszország közötti kapcsolatokban. „A Vasfüggöny 25 éve lehullott, azt hinnénk, hogy Európa végképp maga mögött hagyta a totalitárius rendszerek, a demokrácia hiányának, a nemzetközi szerződések figyelembe nem vevésének tapasztalatait, a kontinens keleti részén a valóság mást mutat. Ezért gondolom, hogy nagyobb következetességre és koherenciára van szükség az EU és a tagállamok külpolitikájában, az Ukrajnával való viszony tekintetében, az Oroszországot érintő szankciókat illetően, az EU-NATO kapcsolatok megerősítése érdekében és a legutóbbi észak-atlanti csúcstalálkozó döntéseinek jobb összehangolásáért. A mi érdekünk, hogy legyen béke és stabilitás a régióban, és hogy szinten tartsuk a Keleti Partnerség ambíciós célkitűzéseit" – emelte ki Winkler Gyula.

Az Európai Parlamentben lezajlott vitát követően az EP-képviselő elmondta, hogy a kijevi kormánynak a következő időszakban többek között meg kell oldania a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítását és érvényesítését, köztük az ukrajnai magyar és román közösségekét is. Winkler Gyula szerint az identitáshoz, az anyanyelvhez és közképviselethez való jogokat biztosítani kell Ukrajnában.

A társulási szerződés ratifikálása azt követően vált lehetővé, hogy az EP Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága (INTA) és a Külügyi Bizottság (AFET) úgy döntött, hogy elfogadja a gyorsított folyamatot. A szakbizottságokból az INTA jelezte elsőként, hogy egyetért a társulási szerződés ratifikálásának gyorsított folyamatával és erről a Külügyi Bizottságot is tájékoztatta. Az egy időben történő ratifikáció abszolút premiernek számít a törvényhozások történetében.

Az Európai Unióval kötött társulási szerződést 2013 novemberében a vilniusi csúcstalálkozón kellett volna lezárni, viszont utolsó percben Ukrajna akkori elnöke, Viktor Janukovics az oroszországi nyomásnak engedve, elutasította az aláírását. Ez hatalmas belpolitikai válságot okozott az országban, az ellenzék tiltakozóakciókat kezdeményezett, amely a Janukovics rendszer megbukásához vezetett és előrehozott választásokat eredményezett, ugyanakkor 2014 februárjában Oroszország fegyveres erői átvették a hatalmat a Krími félszigeten. Az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés politikai részét idén március 21-én Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök az EU tagországok állam-, illetve kormányfőivel együtt aláírta a brüsszeli csúcstalálkozón. Az elmúlt hétvégén az EU-Ukrajna-Oroszország találkozón azonban arról született egyezség, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás ne lépjen életbe 2015 végéig.

 

Kimaradt?