Nem lesz népszavazás Ukrajnában a NATO-tagságról

Elutasította a NATO-csatlakozásról tartandó népszavazásra vonatkozó kezdeményezést az ukrán Központi Választási Bizottság. Az elutasításról szóló döntést hétfőn hozta meg a testület – közölte a CVK sajtóosztálya. Döntését azzal indokolta, hogy „a kezdeményező csoport megalakításakor megsértették a törvényi előírásokat". A NATO-tagságról szóló népszavazást indítványozó csoport létrehozásának kezdeményezője a Haza (Batkivcsina) párt vezetője, Julija Timosenko volt kormányfő.

Az ukrán népszavazási törvény értelmében országos népszavazás kiírását kérheti mások mellett valamely „kezdeményező csoport" is, amelyet állampolgárok gyűlésén hoznak létre. Ez utóbbin legalább kétezer, szavazásra jogosult ukrán állampolgárnak kell jelen lennie. A csoport megalakítását kezdeményezheti nagykorú állampolgár, hivatalosan bejegyzett politikai párt vagy civil szervezet. A kezdeményező csoportnak legalább ötszáz szavazásra jogosult tagja van. A törvény részleteses szabályozza a csoport szervezetét és működését.

Az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentésében nem tér ki arra, konkrétan milyen kifogása volt a CVK-nak. Ukrajna NATO-tagsága 2010 februárja, Viktor Janukovics idén februárban megbuktatott elnök megválasztása után került le a kijevi politika napirendjéről. Korábban, a 2008-as bukaresti csúcstalálkozón Ukrajna – Grúziával együtt - kérte felvételét a NATO-tagság előszobájának számító tagsági akciótervbe (MAP), majd idén augusztusban Arszenij Jacenyuk kormányfő bejelentette: a kormány felkéri a parlamentet, indítsa el a NATO-csatlakozáshoz szükséges folyamatot.

Kimaradt?