Egy hét alatt 700-nál több menekült veszett a Földközi-tengerbe

Több mint hétszáz, Afrikából és a Közel-Keletről érkező menekült halhatott meg az utóbbi hét során a Földközi-tengeren, ezzel együtt az idén már közel háromezren vesztették életüket menekülteket szállító hajók elsüllyedésének következtében - jelentette hétfőn a Nemzetközi Migrációs Szervezetre hivatkozva az MTI.

A legsúlyosabb balesetben akár ötszázan is vízbe fulladhattak Málta partjaitól nagyjából 300 kilométerre. A katasztrófa még az előző héten történt, azonban csak a hétvégén derült rá fény a túlélők beszámolóiból. Az embercsempészek a nyílt vízen arra szólították fel a menekülteket, hogy szálljanak át egy másik hajóra, ők azonban ezt elutasították. Ez dulakodáshoz vezetett, amelynek az vetett véget, hogy a két hajó egymásnak ütközött, és mindkettő elsüllyedt.

Christiane Berthiaume, az IOM szóvivője szerint mintegy ötszáz ember tartózkodhatott az európai partok felé tartó hajó fedélzetén - szíriaiak, palesztinok, egyiptomiak és szudániak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint az áldozatok száma inkább háromszáz körül lehet. A szervezet egyik illetékese arról számolt be, hogy ennek ellenére „kétségtelenül ez volt a leghalálosabb hétvége a Földközi-tengeren, az utóbbi három nap során legalább ötszáz embernek veszett nyoma". Egy másik, afrikai menekülteket szállító komphajó vasárnap süllyedt el Líbia partjainál, a rajta tartózkodó mintegy kétszázötven kivándorló többsége valószínűleg vízbe fulladt. Eddig huszonhat embert sikerült kimenteni.

Az utóbbi években jelentősen megnőtt az Észak-Afrikából, különösen pedig Líbiából Európába tartó menekültek száma. Tavaly 60 ezren, 2014 első kilenc hónapjában pedig mintegy 130 ezren értek partot életük kockáztatásával Európában. A bevándorlók többsége - 118 ezer ember - Olaszországban lépett partra, ez jelenti számukra az Európai Unió „kapuját".

Kapcsolódók

Kimaradt?