Női jelöltek hiányában csúszhat az Európai Bizottság felállítása

A július 31-i határidőig négy ország nem közölte hivatalosan, kit jelölnek az Európai Bizottságba. Jean-Claude Juncker elnök szóvivője szerint a tetsület felállítás késhet, mert a tagállamok túl kevés nőt jelöltek.

Az Európai Unió javaslattevő-végrehajtó testülete a tervek szerint novemberben kezdi meg a munkát. Juncker szóvivője csütörtökön Brüsszelben emlékeztetett, hogy a luxemburgi politikus többször is egyértelművé tette: nem lehet legitim egy olyan bizottság, amelyben csak két-három nő foglal helyet.

Azon országok közül, amelyek csak egyetlen jelöltet neveztek meg, mindössze kettő jelölt nőt: Csehország Vera Jourova regionális fejlesztési minisztert, Svédország pedig Cecilia Malmström uniós belügyekért felelős biztost. Sokan arra számítanak, hogy Bulgáriát továbbra is Krisztalina Georgieva, a nemzetközi együttműködés, humanitárius segítségnyújtás és válságkezelés biztosa képviseli majd.

Az EU két nagy tagországa, Franciaország és Németország férfi jelölteket nevezett meg, előbbi Pierre Moscovici volt gazdasági minisztert, utóbbi Günther Oettinger energiaügyi biztost.

Pár ország több jelöltet is előterjesztett, hogy Juncker válasszon közülük: Szlovénia például csütörtökön három jelöltet javasolt, közülük ketten nők. Néhány állam pedig talán utólag terjeszt be női jelölteket. A mostani bizottság 28 tagjából kilenc nő.

Brüsszeli források szerint csütörtök este még négy ország volt, amely nem nevezett meg jelöltet. Köztük van Belgium, ahol a választások után még nem alakult meg az új kormány.

Magyarország Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminisztert jelölte, aki nyilatkozatai szerint első helyen a bővítés- és szomszédságpolitikai területet jelölte meg, de a közlekedési vagy az innovációs biztosi posztot is szívesen vállalná.

Juncker majd csak akkor állítja össze a névsort, ha minden ország teljesítette kötelezettségét. A listát várhatóan szeptemberben terjeszti be a miniszterek tanácsának, addig a nevek nem hivatalosak. Előtte az állam-, illetve kormányfőknek augusztus 30-i rendkívüli ülésükön meg kell egyezniük az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéről valamint az Európai Tanács új elnökéről.

Kimaradt?