Szexbotrányba keveredett a brit flotta első női parancsnoka

Felmentette a szolgálat alól a Királyi Haditengerészet a brit flotta első női parancsnokát, Sarah Westet, miután a nő az HMS Portland kapitányaként intim viszonyba keveredett a legénysége egyik tagjával.

A hírt természetesen azonnal vezető anyagként írták meg Nagy-Britannia vezető bulvárlapjai, a Daily Mail és a Sun. A botrány azonban mára akkorára dagadt, hogy az olyan mérsékeltebb lapok sem mehettek el mellette szó nélkül, mint a Guardian vagy a Telegraph – írja az Index.

A 42 éves Sarah West eddig hazája büszkesége volt, amiért a legelső női parancsnokként lett egy Duke-osztályú hadihajó, a Portland nevű Type 23 fregatt kapitánya. Parancsnoki rendfokozatú női kapitányból egyetlen egy sem volt eddig a Királyi Haditengerészet 500 éves történelmében - hiszen sokáig egy nő jelenléte a fedélzeten eleve baljós előjelnek, vagy egyenesen átoknak számított.

Sarah West 2012 óta teljesített szolgálatot az 1999-ben épült hadihajón, ahol aztán a jelenlegi nyomozás szerint az egyik férfi tisztjével intim viszonyba keveredve súlyosan megsértette a szolgálati szabályzatot. Az ugyanis kimondja: semmiféle szoros személyes kapcsolat nem lehet a legénység tagjai között. A hadseregekben szolgáló férfiak és nők között egyébként szinte mindenhol tilos a szexuális viszony, mivel ezzel sérül a szervezet hatékonysága.

Westet a nyomozás idejére felmentették a szolgálatból, jelenleg a Portland első tisztje a csatahajó kapitánya. A rendszerint Európa, Afrika, Észak- és Dél-Amerika partjai mentén járőröző fregatt utolsó nyilvános tartózkodási helye Puerto Rico volt. Amennyiben bizonyítást nyer az intim kapcsolat, és arról kiderül, hogy a hajó küldetését is veszélyeztette, Westet ki is rúghatják a flottából.

Sarah West korábban így nyilatkozott a Királyi Haditengerészetről és a magánéletéről a Daily Mirrornak: „Elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy én vagyok az első női parancsnok, de ehhez nem kellett újra feltalálnom a kereket, sok nő végez hasonló szolgálatot. És a dolognak vannak hátrányai is: nem véletlenül vagyok például évek óta egyedülálló. A hadseregben néha áldozatokat kell hozni".

Kimaradt?