Uzsorásoknak tartozott Kéri Tünde feltételezett gyilkosa

Nem csak a francia rendőrség körözi, az uzsorások is a nyomában vannak annak a román férfinek, aki a gyanú szerint másfél, illetve ötéves kisfiával együtt megölte 36 éves nagyváradi feleségét – számoltak be a hírtelevíziók.

Az áldozatok hozzátartozóitól származó információk szerint Sebastian Bălan játékfüggő volt, rengeteget veszített a nyerőgépeken, és uzsorásoktól kért kölcsön, hogy fedezni tudja a hiányt. A férfi állítólag a tragédia napján kiürítette a család folyószámláját, amelyen 10 ezer euró volt, majd nyoma veszett.

A francia ügyészség időközben a lakásban eldugva véres férfiruhadarabokat talált, ezek a szomszédok szerint Sebastian Bălané voltak. A gyanúsított a házban található összes készpénzt is elvitte menekülése napján.

Mint megírtuk, Kéri Tünde 16 éve volt házas a rădăuți-i születésű Sebastian Bălannal, és héthónapos terhes volt, amikor megölték. A négytagú család a Val-de-Marne megyei Perreux-sur-Marne-ben lakott egy kétszobás lakásban egy kis házban, az asszony nővérével és annak magyar élettársával. A holttestekre ez utóbbi - egy 40 éves, a francia sajtóban László néven említett férfi - talált rá.

A rendőrség tájékoztatása szerint az áldozatok torkát elvágták, az asszonyt kétszer mellbe is szúrták. A rendőrök találtak egy kést, amelyről feltételezik, hogy a gyilkos fegyver lehetett. A szomszédok elmondása szerint a házaspár az ötéves Antoine-nal és a másfél éves Raphaellel két és fél éve lakott a perreux-sur-marne-i házban. Semmilyen jel nem utalt arra korábban, hogy a házaspár rosszul élt volna.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?