Százak érintettek a török bányabalesetben

Kétszázegyre emelkedett a nyugat-törökországi bányaszerencsétlenség halálos áldozatainak száma - közölte szerdára virradóra a török energiaügyi miniszter. Taner Yildiz szerint nyolcvan sérült van, és közülük négynek súlyos az állapota.Még mindig több mint kétszáz ember van a tárnában. Yildiz úgy fogalmazott, hogy a mentési erőfeszítések „kritikus szakaszba léptek", és az idő múlásával várhatóan tovább fog emelkedni a halálos áldozatok száma.

Előzőleg a CNN Turk hírtévével azt közölte a török Manisa város polgármestere, hogy 157-en haltak meg a kedi bányaszerencsétlenségben, míg a 75 sérültet sikerült kimenteni, miközben vele egyidőben a török katasztrófavédelmi hivatal még azt jelentette be, hogy hetvenre nőtt a halálos áldozatok száma, és kétszáznál többen rekedtek a mélyben. Kedden éjjel pedig még csak négy halottról és kétszáz bányában rekedt emberről érkeztek a hírek.

A robbanás műszakváltás idején következett be. Állítólag egy transzformátor robbant fel, és a detonáció következtében tűz ütött ki a mintegy egy kilométer mély tárnában. A bányában megszűnt az áramszolgáltatás, a lift sem működik.

Törökországban gyakoriak a halálos bányabalesetek a biztonsági előírások megszegése vagy az elavult munkaeszközök miatt. Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb balesete 1992-ben történt egy Zonguldak tartománybeli bányában. Ott egy gázrobbanásban 263 ember veszítette életét.

Kimaradt?