Kijev engedményei nem győzték meg az orosz szakadárokat

Ukrajna vezetői pénteken egységre szólították fel a súlyos belpolitikai válságba süllyedt, szakadár törekvések által sújtott ország lakosságát, és ígéretet tettek arra, hogy a decentralizáció irányában módosítják az alkotmányt.

Közös nyilatkozatukban Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök, Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfő és a parlamenti többséget biztosító képviselők nemzeti egységet sürgettek és az erőszakos cselekményektől való tartózkodásra szólítottak fel. Turcsinov sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a Régiók Pártjának és a kommunista pártnak a parlamenti frakciója elutasította a problémák békés rendezésére irányuló egyetértési memorandum aláírását. Ukrajna vezetői ezért úgy döntöttek, hogy közös nyilatkozatban rögzítik a memorandumban foglalt alapvetéseket. Turcsinov kijelentette: az ukrán állampolgárok közötti béke és kölcsönös megértés érdekében biztosítani fogják a jogot a megyei, járási és városi tanácsoknak arra, hogy az adott területen az ukrán mint államnyelv mellett hivatalossá tegye az oroszt vagy más nyelvet, amelyet az ottani lakosság többsége beszél.

Jacenyuk úgy fogalmazott, hogy "egy sor intézkedést tesznek, amellyel megerősítik az orosz és más, a helyi közösségek által Ukrajna területén használt nyelvek különleges státusát". "Az ukrán kormány kész átfogó alkotmánymódosítást végrehajtani, nagyobb önrendelkezést biztosítani a régióknak, és megszüntetni a megyei és a járási állami adminisztrációkat" - jelentette ki a kormányfő.

Az adminisztrációk, azaz kormányzóságok vezetőit jelenleg Ukrajnában a mindenkori államfő nevezi ki. Ezt a központilag történő kinevezési gyakorlatot Jacenyuk már korábban elavultnak nevezte, és ígéretet tett arra, hogy az új alkotmányban megszüntetik ezeket az intézményeket. A helyben megválasztott önkormányzatoknak, azaz megyei, járási és egyéb tanácsoknak, illetve a polgármestereknek pedig nagyobb hatásköröket biztosítanak. A miniszterelnök szavai szerint annak érdekében, hogy a helyi közösségek elegendő pénzügyi forrással rendelkezzenek, a kormány kész módosítani a költségvetésről és az adózásról szóló jogszabályokat.

Turcsinov és Jacenyuk bejelentette, hogy a kormány már beterjesztette a parlament elé az amnesztiatörvény tervezetét, amelynek értelmében kegyelemben részesülnek a közelmúltbeli zavargások résztvevői, ha önként leadják a birtokukba került fegyvereket, illetve elhagyják a törvénytelenül elfoglalt középületeket- és tereket. A miniszterelnök reményei szerint a parlament már a jövő héten elfogadja a törvényt.

Washington gazdasági szankciókkal fenyegette meg Moszkvát. A Fehér Ház pénteken a korábbiaknál keményebb gazdasági szankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha Oroszország nem tartja be az ukrajnai feszültség enyhítéséről elért genfi megállapodást, vagy ha az orosz csapatok behatolnak Kelet-Ukrajnába.Susan Rice, Barack Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadója kijelentette: Washington megkülönböztetett figyelemmel fogja kísérni azt, hogy Moszkva eleget tesz-e annak a kötelezettségének, amelynek értelmében latba kell vetnie befolyását az elfoglalt középületeknek a szakadárok általi kiürítése és az irreguláris erők fegyverletétele érdekében. Rice szerint az ellenkező esetben az Egyesült Államok és európai szövetségesei által bevezetendő gazdasági büntetőintézkedések az orosz gazdaság "nagyon jelentős szektorait" vennék célba."Úgy hisszük, hogy Oroszország számottevő befolyással bír azok cselekedeteire, akik destabilizáló tevékenységet folytatnak Kelet-Ukrajnában" - fogalmazott Rice. Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő szintén kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy vajon Oroszország betartja-e a genfi megállapodásban vállalt kötelezettségeit, és ugyancsak szankciókat helyezett kilátásba ezek megsértése esetére. Hangsúlyozta, hogy a négyoldalú egyezség azonnali hatállyal életbe lépett, így annak végrehajtását haladéktalanul meg kellett kezdeni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?