Ismét lebontották a kordont a német megszállás épülő emlékművénél

Tiltakozók többször is elbontották már a kordont, amely a budapesti Szabadság téren a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű helyét keríti el, de az építők mindig visszaállították. Nagypénteken újra akcióba lendültek a demonstrálók. A kordon előtt Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő mondott beszédet, jelen volt Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció alelnöke is.

Az emlékmű látványterve szerint a kompozíció két fő eleme Gábriel arkangyal és a rá lecsapó német birodalmi sas, az alakok egy 13 oszlopból álló, hét méter magas timpanonos kapuzatban állnak majd. A kormányzat azt állítja, hogy az emlékmű a náci megszállás minden áldozatáról megemlékezik. Az óriási vitát az robbantotta ki, hogy Magyarország ártatlan arkangyalként van ábrázolva, márpedig erről sok magyar család más emlékeket őriz.

Az emlékmű megépítését a választások után ígéret szerint el is kezdték, a megvalósítás határidejének május 31-ét tűzték ki.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?