Hivatalos: Romney a republikánusok elnökjelöltje

Hivatalosan is az amerikai republikánusok elnökjelöltjévé vált Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó kedden, a párt tampai országos konvencióján. A tanácskozáson alelnökjelöltnek választották Paul Ryant, képviselőház költségvetési bizottságának elnökét.

Nem volt meglepetés

Romney hivatalos elnökjelöltté válása nem hozott meglepetést, hiszen a politikus fölényes győzelmet aratott a párt előválasztási küzdelmében, és a konvencióra érkezett delegációk összetétele ezt tükrözte is. Akadt néhány tucatnyi támogatója a tőle erősen leszakadt Ron Paul texasi képviselőnek is, aki egyedül maradt talpon a riválisai közül.tampa

Az, hogy a Romney-t támogató küldöttek száma meghaladja a jelöltség elnyeréséhez szükséges 1144-et, a névsorolvasásban ábécé sorrendben haladva, a New Jersey-i küldöttség összetételének ismertetésekor vált egyértelművé.

A 65 éves Romney a november 6-án tartandó amerikai elnökválasztáson a hivatalban lévő elnökkel, Barack Obamával küzd majd meg a Fehér Házért. Az általa kiszemelt alelnökjelöltet, a 42 éves Paul Ryan wisconsini képviselőt közfelkiáltással választották meg.

Romney felesége a szeretetről beszélt

"A mi elveink helyesek, az ő elveik kudarcra kárhoztatták Amerikát" - jelentette ki a tanácskozás keddi éjszakájának vezérszónoka, Chris Christie New Jersey-i kormányzó, aki sokak szerint egyszer még a Republikánus Párt elnökjelöltje lehet.

Christie az általa vezetett állam példáján keresztül bizonyította, hogy adócsökkentés révén is el lehet érni a költségvetés egyensúlyát, és hangsúlyozta, hogy Amerikának a deficit csökkentésére, kisebb kormányzatra és jobb oktatási rendszerre van szüksége. Határozott vezetést és a problémákkal kapcsolatban őszinteséget követelt, és hangsúlyozta, hogy Romney a megfelelő ember erre a feladatra, aki elvezeti az országot az "újabb amerikai évszázadba".romney felesege

"A szeretetről akarok beszélni önöknek" - mondta Romney felesége, Ann, aki Christie előtt lépett a szónoki emelvényre, és az érzelmekre helyezte a hangsúlyt. Mesélt arról a gimnáziumi táncrendezvényről, ahol későbbi férjét megismerte és a közös életük rögös kezdeteiről.

Hangsúlyozta egyebek mellett azt is, hogy férje privilégiumnak, nem pedig politikai beszédtémának tartja azt, ha segíthet másokon, és hangot adott annak a meggyőződésének, hogy elnökként senki sem dolgozhat keményebben Romney-nál azért, hogy Amerikát jobbá tegye.

Más prominens republikánus személyiségek mellett felszólalási lehetőséghez jutott Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor is, aki az előválasztási küzdelemben Romney legkeményebb ellenfelének bizonyult, 11 államban is le tudta győzni a jelenlegi elnökjelöltet. A két volt rivális között a jelek szerint mostanra sem csitultak az ellentétek, mert 14 perces beszédében Santorum mindössze három alkalommal említette meg Romney nevét, ehelyett a saját választási küzdelmének tapasztalatiról, a családi és hitbéli értékekről, valamint az Amerikát felépítő dolgos kezekről szónokolt.mitt

A republikánus felszólalók nagy része a tanácskozáson leendő elnökjelöltjük szerethető, emberi oldalát próbálják meg kidomborítani. A konvenció részvevőinek azonban ügyelniük kell arra, hogy az ünnepléssel ne kerüljenek túlzott kontrasztba azzal a fenyegetéssel, amelyet az Isaac hurrikán jelent a régióra. Ann Romney ezért a beszéde kezdetén felhívta a jelenlévőket: imádkozzanak azért, hogy a hurrikánnak ne legyenek áldozatai és hogy anyagi veszteséget se okozzon a vihar.

Az Isaac elterelte a figyelmet Romneyról

A hivatalosan hétfőn megnyitott konvenció érdemi munkáját a párt éppen az Isaac miatt napolta el egy nappal. Mitt Romney csütörtök este mondja majd el a jelölést elfogadó beszédét.

Az amerikai televíziók figyelme továbbra is erősen megoszlik az Isaac hurrikán és a republikánus konvenció között, ami több elemző szerint nem nevezhető szerencsés fordulatnak. A Demokrata Párt a jövő héten az észak-karolinai Charlotte-ban tartja országos gyűlését.

Holtversenyben

A legfrissebb közvélemény-kutatások többsége azt mutatja, hogy tíz héttel a novemberi elnökválasztás előtt gyakorlatilag holtverseny alakult ki a két rivális, Obama és Romney között, és csak kevés felmérés jelez csekély előnyt az elnök oldalán. A választók többsége ugyanakkor úgy vélekedik, hogy a magánszektorban, befektetési vállalkozóként szerzett tapasztalatival Romney az alkalmasabb jelölt az amerikai gazdaság talpra állítására. {loadposition OTP}

Az amerikai Republikánus Párt konvencióján részt vesz Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, aki a tanácskozás alatt megbeszélést folytat republikánus kongresszusi képviselőkkel és a republikánus párt külpolitikai irányvonalát meghatározó tisztségviselőkkel.

Kimaradt?