Két tinédzser a tibeti önégetési sorozat újabb áldozata

Két tibeti tizenéves meghalt a kórházban, miután felgyújtotta magát a Szecsuan tartományi, többségében tibetiek lakta Apa megyében - jelentette kedden az amerikai székhelyű Szabad Ázsia Rádió.

Az áldozatok, egy 18 éves szerzetes és egy 17 éves volt szerzetes a hírek szerint a Kirki kolostor előtt még hétfőn lobbantották lángra magukat, miközben állítólag Kína-ellenes jelszavakat kiabáltak.800 tibetan monk fire ap 12-1

2009 februárja óta ezzel meghaladta az ötvenet az öngyilkossági kísérletet ily módon elkövető tibetiek száma.

Tibeti emigráns jogvédő szervezetek állítása szerint az önégető tibetiek tettük elkövetésével a kínai fennhatóság ellen, a dalai láma visszatérése mellett tüntetnek. Peking, illetve a helyi vezetők szerint azonban a dalai láma körei, az elszakadásra törekvő dharmszalai emigránsok vezetői manipulálják a különböző vétségeket elkövetett fiatalokat, s arra ösztönzik őket, hogy az ígért bűnbocsánatért cserébe áldozzák fel életüket.

Az emigráns kínai vezetés a tibetiek vallási, kulturális elnyomását hozzák fel a cselekmények indítékául, míg a hatóságok és tibetológusok cáfolják, hogy Tibetben, illetve a tibetiek lakta területeken csorbát szenvedne a vallásszabadság, vagy korlátoznák a tibeti kulturális életet.

Peking már többször a dalai láma szemére vetette, hogy nem akadályozza meg, hogy többségükben fiatal tibetiek eldobják az életüket, vagy testi fogyatékkal éljenek tovább. Úgy vélik, hogy a tibetiek legfőbb vallási vezetője egy szóval képes lenne véget vetni az életet tisztelő buddhista vallással ellentétes önégetés-sorozatnak.

A dalai láma egy májusi londoni sajtóértekezleten nem nyilvánított véleményt, amikor azt kérdezték tőle, hogy a tibeti szerzeteseknek nem kellene-e befejezniük az önégetéseket. "Nincs válasz" mondta. "Úgy vélem ez egy igen érzékeny politikai kérdés" - tette hozzá az 1959 óta indiai emigrációban élő, 1989-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett dalai láma.

Kimaradt?